Paks 108 százalékon

A paksi atomerőmű 4. blokkja után csütörtöktől az 1. blokk is 108 százalékos, megnövelt teljesítménnyel üzemel.

 A 4. blokk tavaly szeptember 28. óta biztonságosan üzemel az eredeti teljesítményének 108 százalékán, az 1. blokk teljesítményét július 16. és 19. között napi 1 százalékkal növelték, míg elérték az Országos Atomenergia Hivatal által engedélyezett 108 százalékos értéket, ezáltal a névleges villamos teljesítménye körülbelül 500 Megawatt lett - közölte Mittler István. Az erőmű kommunikációs főosztályvezetője szerint az igazgatóság évekkel ezelőtt döntött a teljesítménynövelő programról, amelynek hosszas előkészítési és engedélyeztetési folyamata után 2006. szeptember 28-án a 4. blokk elérte a 108 százalékos teljesítményt.

A tapasztalatokat figyelembe véve az erőmű folytatja a teljesítménynövelés megvalósítását a többi blokkon is, az ütemtervnek megfelelően másodikként az 1. blokk következett, a 2. és 3. blokk teljesítménynövelés 2008-ban kezdődik majd - tette hozzá Mittler, aki szerint a nukleáris hatóság engedélyének megfelelően az 1. blokk ez évi főjavítása alatt a szakemberek elvégezték a szükséges átalakításokat, így júniusban már a teljesítménynövelésre alkalmas műszaki állapotban indították vissza a blokkot.

Az erőműben jelenleg három reaktor működik, mivel most zajlik a 2. blokk tervszerű karbantartása, amelyet várhatóan július végén, augusztus elején indítanak vissza.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo