Az először tavaly augusztusban jelzett, majd egyre inkább megerősített recessziós félelmek az Egyesült Államokban és Németországban is lassan valósággá váltak, s a múlt év végére az Európai Unió egésze is stagnálás közeli állapotba került. A lapzártánkkor legfrissebb nemzetközi GDP-előrejelzések átlagértékei 2002-re az USA esetében 0,8 százalékot, az euróövezet egészét tekintve 1,0 százalékot tesznek ki, ezen belül Németországban 0,6 százalékos bővülés feltételezhető; Japánban a GDP tovább csökken, 0,7 százalékkal.

Kórkép

Leszámolhatunk néhány illúzióval, véli Farkas Péter, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének vezető munkatársa. A technológiavezérelt új gazdaság nem hozott válságok nélküli fejlődést. Az is bebizonyosodott, hogy még az információs technika és a folyamatszabályozás mai fejlettsége mellett is lehet jelentős túltermelés az autóiparban, az acéliparban, a vegyiparban és más ágazatokban is, nem beszélve a jövedelmezőséget rontó termelő és szolgáltató túlkapacitásokról, amelyeket – részben – a felvásárlások és összeolvadások mentettek meg az elmúlt években. A termelőszféra profitrátája az Egyesült Államokban az 1995. évi 10 százalékról fokozatosan 6 százalék alá csökkent, s közben pénzügyi spekulációval ennek a többszörösét lehet zsebre tenni – sorolja Farkas Péter. A válság mögött ott domborodnak a világgazdaság korábbi feszültségei, például a kiegyensúlyozatlan nemzetközi kereskedelmi és fizetési mérlegek, s mindenekelőtt az, hogy az USA konjunktúráját és tőzsdeindexeinek irreális fűtöttségét a világ csak az utóbbi öt évben 1500 milliárd dollárral támogatta.
Mindez azt mutatja, állítja a szakember, hogy mélyreható strukturális átalakulásra, kapacitásleépítésre, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szerkezeti változásaira lenne szükség a világgazdaság viszonylagos egyensúlyának javításához, egy új fellendülési szakasz beindításához. Ez pedig nem lehetséges az egyik napról a másikra. A jövő kitapogatásához mélyebben kellene elemezni a globalizáció nagy számú vesztesének törekvéseit és érdekérvényesítő képességét is.

Magyar kulcskérdés: az export

December végi prognózisaikban mind a nemzetközi, mind a hazai gazdasági kutatóintézetek, üzleti, befektetői intézmények a világgazdasági növekedés lassú beindulását legkorábban ez év második felére várják, amivel még tovább mérsékelték ősz óta egyre borúlátóbb előrejelzéseiket.
Abban konszenzus alakult ki, hogy a magyar GDP 2001-ben 3,88 százalékos növekedést könyvelhet el, 2002-re pedig 3,84 százalék várható. A magyar gazdaság számára az ez évi gazdasági folyamatok kulcskérdése az, hogy miként alakul az exportja a dekonjunktúrában.
Az elemzők december végén jósoltak először 2003-ra vonatkozóan, azt feltételezve, hogy a világgazdaság helyzete 2002-ben ugyan lényegesen rosszabb lesz a korábban gondoltnál, de év végére a 2001 véginél már kissé kedvezőbb. A magához térő EU-piac a magyar gazdaságot is magával húzza, aminek következtében 2003-ban ismét 4,56 százalékos GDP-növekedés érhető el.
A világgazdaság helyzetét – ha az informatikai fejlődés következtében másként is, mint korábban – még mindig erőteljesen befolyásolja az, hogy hogyan alakul az olajár, ami tavaly az utolsó negyedévben kétéves mélypontra süllyedt, és az elemzők által lélektani határnak tartott húsz dollár alatt maradt.
Az olajár jövőbeli alakulása nemcsak hogy bizonytalan, hanem kifejezetten szélsőséges mozgása is elképzelhető, hívják fel a figyelmet az elemzők, hozzátéve: valószínű, hogy idén a nemzetközi olajárak nem fogják meghaladni a hordónkénti huszonöt dollárt; s az infláció a fejlett országokban minden bizonnyal csökken.

Hasonló számok, eltérő értékelések

Érdekes módon, miközben a főbb mutatószámokat illetően nincs lényeges eltérés az egyes kutatóműhelyek prognózisai között, a hozzájuk fűzött értékelések nagyon is különbözőek.
A GKI Gazdaságkutató Rt. és a Kopint-Datorg szakemberei például elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy a fejlett világnak most – eltérően a közelmúltbeli visszaesésektől – nem akad olyan nagyobb térsége, amely mozdonyszerepet vállalva kihúzhatná a többieket a bajból. Ezért a 2002. év, átlagát tekintve, nem lesz jobb a 2001-esnél, éves szinten pedig számottevő növekedés csak 2003-ban lehetséges.
A Reuters viszont inkább azt emeli ki, hogy a világgazdaság ez év második felétől magára talál, és azt hangsúlyozza: a 2001. októberi és decemberi prognózisok között nem az a fő különbség, hogy tovább csökkentek a számok – ami persze igaz –, hanem az, hogy visszatért a jövővel kapcsolatos óvatos bizakodás.

Fejlődő Kelet-Közép-Európa

A kelet-közép-európai országok úgynevezett átmeneti gazdaságának fejlődését a kutatók egyöntetűen pozitívan ítélik meg, annak ellenére, hogy gazdasági növekedésük – Csehország és Szlovákia kivételével – 2001-ben erősen lelassult, Lengyelország pedig a stagnáláshoz közeli állapotban van.
A Healey & Baker és a Jones Lang LaSalle például így fogalmaz: „A politikai és gazdasági környezet folyamatos stabilizációja nyomán ezekben az országokban komoly technológiai haladás figyelhető meg, amelynek – valamint az elmúlt évekbeli beruházások és a kialakult jelentős emberierőforrás-potenciál – eredményeként az elkövetkező tízéves időszakban évi 4–5,5 százalékos gazdasági bővülésre lehet számítani, ami az uniós mutatónak mintegy kétszerese.” Ráadásul a növekedés lassulásának pozitívumai is vannak, amit többek között a Kopint-Datorg emel ki: „Az általános egyszámjegyű inflációs ráta az öt ország közül négyben alacsonyabb a 2000. évinél.”
A rendszerváltó államok közül a leggyorsabban a FÁK-országok gazdasága nő – ezért a magyar export szempontjából alternatívát is jelenthetnek –, másokéhoz képest csekélyebb mértékű világgazdasági betagolódásuk ugyanis tompítja a nemzetközi dekonjunktúra kedvezőtlen hatásait; nyersanyag- és olajfüggő exportstruktúrájuk azonban sebezhetővé teszi őket.