Ötven százalékos EU-agrártámogatás

Az Európai Unió agrárgazdálkodóinak jutó támogatások feléhez juthatnának hozzá a magyar agrárgazdálkodók az EU-csatlakozást követően az Európai Bizottság alakulófélben lévő álláspontja szerint - közölte Szőke Gyula, az Agrárintervenciós Központ elnökhelyettese a cégvezetők klubjának január 31-i konferenciáján Budapesten.

Szőke Gyula jelezte: a csökkentett közösségi támogatottsági szint fejében az EU a megengedné a hazai, most is működő támogatási rendszer fenntartását. Ez az EU-támogatásokkal kiegészülve adná ki azt, hogy a magyar mezőgazdaság a tizenötök jelenlegi támogatottsági szintjének körülbelül 50 százalékához jutna.
Kupa Mihály országgyűlési képviselő szavai szerint a formálódó tárgyalási pozíció pillanatnyi helyzetében Magyarország nem a jelenlegi közösségi támogatási rendszer alapján számított 2,4-2,6 milliárd euróhoz juthatna hozzá az integráció utáni első évben, hanem annak csupán 10 százalékához, majd tíz év alatt fokozatosan a teljes összeghez.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo