Ötszázalékos mezőgazdasági árdrágulás

A mezőgazdasági termelői árak színvonala 2001-ben 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszintje 5,5 szá-zalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké közel 20 százalékkal emelkedett.

A 2000. évinél (22,5 százalékos) jóval alacsonyabb mértékü árszintnövekedés alapvetően a ga-bonafélék felvásárlási átlagárának csökkenéséből adódik.
2000 január–decemberéhez viszonyítva a gabonaféléket 19 százalékkal alacsonyabb árszinten értékesítették. Jelentős mértékben csökkent a búza, a takarmányárpa és a kukorica felvásárlási átlag-ára (17,4; 19,6; 24,3 százalékkal). A sörárpa árszínvonala 5,2 százalékkal emelkedett, a durumbúzáé változatlannak tekinthető. Az élelmezési burgonya termelői átlagára a piaci kínálati árak csökkenése következtében 3,6 százalékkal alacsonyabb a múlt évinél. A zöldségfélék árszintje 5, a gyümölcsöké közel 15, a must és boré több mint 10 százalékkal maradt el a tavalyitól. A hüvelyesek árszínvonala 86, az olajosoké 22, a nyersdohányé 13 százalékkal növekedett.
A vágóállatok közül 2000. január–decemberhez képest – a korábbi hónapoknál ugyan kisebb mértékben, 41 százalékkal – a vágósertés termelői átlagára emelkedett a legnagyobb mértékben. ( A felvásárlási átlagárak 2001 augusztusától csökkentek) A vágójuh árszínvonala 22,5, vágóbaromfié 18,4 százalékkal nőtt. A tehéntej és a tyúktojás termelői átlagára 10, ill. 9 százalékkal emelkedett.
2001 decemberében a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala az előző két hó-naphoz hasonlóan alacsonyabb volt (6,3 százalékkal) az előző évinél. A növényi és kertészeti ter-mékek árszintje 16,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 7,2 százalékkal emelkedett.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo