A Dél-Dunántúlon minden harmadik ellenőrzés során feketemunkásokra bukkantak az adóellenőrök az év eddig eltelt időszakában - áll az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának közleményében. 2007. január és november között összesen 615 ellenőrzést végeztek, és ebből 229 esetben találtak valamilyen foglalkoztatással összefüggő adójogi szabálytalanságot. Az akciók során több mint ötszáz feketemunkás bukott le a régióban, amelynek következményeként az adóhatóság összesen 14 millió forint mulasztási bírságot szabott ki, 194 esetben pedig üzletbezárásról, illetve vállalkozói tevékenységek felfüggesztéséről hozott határozatot. (A régió adó- és járulékbevétel 268,9 milliárd forint volt az év első tíz hónapjában.) Az APEH elnöke által az év elején megfogalmazott irányelvek szerint a vizsgálatok során kiemelt feladatnak számított a központi költségvetés és a társadalombiztosítási alapok bevételeit veszélyeztető adózói jogsértések felderítése, köztük a fekete foglalkoztatás.
Ötszáz feketemunkásra bukkantak
Több, mint hatszáz ellenőrzés, melynek harmada szabálytalanságot tárt fel. Ötszáz feketemunkás is előkerült. A bírság összege tizennégymillió forint.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.