Oroszok vették meg az orosz Google-t

Megállapodást kötött a Yandex csoport jelenlegi anyavállalata, a hollandiai székhelyű Yandex N.V. a cég nagy részének eladásáról egy orosz menedzserekből és befektetőkből álló konzorciumnak.

Az üzlet értéke 475 milliárd rubel, amelyből 230 milliárd rubelt a Yandex N.V. javára jüanban, a fennmaradó összeget pedig a Yandex N.V. A osztályú részvényeiben fizetik ki. (A szerződés értékét a Reuters 5,2 milliárd dollárban nevezte meg.)

A Yandex N.V. a jövőben a bevétel egy részét a fennmaradó külföldi üzletágak fejlesztésébe kívánja fektetni, majd részvény-visszavásárlást tervez. Az új anyavállalat a Kalinyingrádban bejegyzett Yandex nemzetközi részvénytársaság lesz.

Az 5,2 milliárd dolláros ár lényegesen alacsonyabb a Yandex értékénél (Fotó: Facebook)
Az 5,2 milliárd dolláros ár lényegesen alacsonyabb a Yandex értékénél (Fotó: Facebook)

A vevő a "Konzorcium. Pervij" nevű zárt végű befektetési alap, amelynek egyik tagja sem kapott ellenőrző részesedést. A Yandex közleménye szerint a konzorcium vezetői a Yandex oroszországi felsővezetői csapatának tagjai, valamint a Lukoil, továbbá köztük van Alexander Csacsava, a Leta Capital alapítója és a My.Games tulajdonosa, Pavel Prassz, az Infinitum letétkezelő vezérigazgatója és Alekszandr Ryazanov, a Russzkaja Holdingovaja Kompannyija igazgatótanácsának elnöke, a Gazprom korábbi elnökhelyettese.

Az ügyletet a tervek szerint az idén két szakaszban fogják lebonyolítani. Az eszközök szétválasztása során a Yandexnek lesz egy "aranyrészvénye", amely lehetővé teszi bizonyos tranzakciók blokkolását. A holland vállalat elveszíti a Yandex márkanevet, de 2024-ben még engedélyezni fogja a technológiát az orosz struktúrának.

A külföldön "orosz Google-ként" emlegetett Yandexet az 1990-es évek végi dot-com boom idején alapították. A cég, amely 2011-ben a Nasdaqon keresztül lépett tőzsdére, kulcsszerepet játszott az oroszországi online szolgáltatások, így a keresés, a reklám, az e-mail, a fuvarozás, az e-kereskedelem, a felhőszolgáltatás és a streaming területén.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo