Orbán Viktor golyója, amivel lábon lőtte magát Európa, most éppen Moszkvában jár

Normális körülmények között szenzációként járta volna be Magyarországot, hogy Oroszország önkéntes alapon csökkenti olajtermelését háborúja közepén, amikor minden „olajfillérre” égető szüksége van az öldöklés folytatásához.

A moszkvai döntés előzménye a túlzott olajkínálat a világpiacon. Ennek következtében annyira lementek az árak, hogy immár megegyeznek a 2018 szeptember 10-eivel, vagyis amikor még világjárvány sem volt, nemhogy háború és szankciók.

Forrás: portfolio.hu
Forrás: portfolio.hu

A magas infláció és az alacsony olajár kettőse olyan cserearányromlást eredményezett az eddig dúskáló exportőröknek, hogy úgy érezték, valamit azonnal tenniük kell. Így teljesen váratlanul bejelentették, önkéntes alapon csökkentik olajkitermelésüket. A döntés érinti a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjait, valamint a szervezeten kívüli nagy olajtermelőket (OPEC+). Szaúd-Arábia például napi félmillió hordóval redukálja olajtermelését májustól az év végéig. Alekszandr Novak, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettese pedig közölte, hogy Moszkva szintén napi félmillió hordóval kevesebb olajat fog kitermelni. Az Egyesült Arab Emírségek 144 ezer, Kuvait 128 ezer, Irak 211 ezer, Omán 40 ezer, Algéria 48 ezer, Kazahsztán pedig 78 ezer hordóval mérsékli a kitermelt napi mennyiséget 2023 végéig. A szaúdi energiaügyi minisztérium állásfoglalásában olyan óvintézkedésnek nevezte a királyság lépését, amely a globális olajpiac stabilitását hivatott szolgálni.

Az Egyesült Államok (ugyancsak nagy olajtermelő) ugyanakkor kifejezetten ingerülten reagált a döntésre.

Nem ajánlatos időpontban hoztak döntést a kőolajtermelő országok a kitermelés összehangolt csökkentéséről - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője az OPEC+ csoport által elhatározott napi egymillió hordós termelés-visszafogás kapcsán.

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo