Önerő nélkül is lehet már saját lakásunk

Takarék Index: akár a teljes vételár fedezhető az állami támogatásokból, és még felújításra is maradhat pénz.

2023-ban is több támogatási forma áll a lakásvásárlók rendelkezésére, amelyek megkönnyíthetik a költözést, akár az első lakását vásárolja meg valaki, akár jelenlegi otthonát cserélné másikra. A lakásvásárláshoz kapcsolódó támogatások és kedvezményes hitelek – CSOK, Falusi CSOK, Babaváró hitel – eltérő mértékben jelentenek segítséget az ország különböző pontjain. Azokon a helyeken, ahol alacsonyabbak a lakásárak, az ingatlanvétel nagyobb részben fedezhető belőlük, sőt, akár a teljes vételárra elég lehet az elérhető összeg, és még felújításra, bővítésre is maradhat keret. Ahol viszont magasabbak az ingatlanárak, szükség lehet plusz forrásokra, például piaci hitelekre – derült ki a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből.

Lehetséges álom (Fotó: Depositphotos)
Lehetséges álom (Fotó: Depositphotos)

Magyarország több mint 3170 települése közül 2629 tartozik azok körébe, amelyeken a CSOK mellett a Falusi CSOK is igénybe vehető. A Falusi CSOK-nál a használt ingatlanok esetében is a máshol csak az új lakásokra igényelhető támogatási összegek állnak rendelkezésre, vagyis két gyereknél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege, azzal a kitétellel, hogy az összeg legfeljebb fele fordítható vásárlásra, a másik felét pedig az ingatlan korszerűsítésére, bővítésére kell elkölteni.

Azok számára, akik előre vállalnak két gyermeket, a fajlagos átlagárak alapján 14 vármegyében, Fejérben, Tolnában, Baranyában és Zalában, valamint az ország keleti felében nem kell az állami mellett plusz forrás egy 80 négyzetméteres ingatlan megvételéhez a Falusi CSOK-os településeken. Mindössze Győr-Moson-Sopronban, Veszprém megyében és Somogyban nem éri el az ingatlan bekerülési értékének 75 százalékát az állami források összege. Azok számára, akik három gyereket vállalnak előre, 17 vármegyében elegendők az állami források egy 80 négyzetméteres ingatlan megvásárlására, és Győr-Moson-Sopronban és Somogyban is 94, illetve 91 százalékos az állami források lakásárhoz viszonyított aránya. Azon családok számára is elérhető több támogatás és kedvezményes hitel a Falusi CSOK-os településeken, amelyeknél a gyermekek már megszülettek, és nem terveznek többet. Esetükben azonban több helyen is plusz források bevonásával kell számolni az államin felül.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo