Olcsó trükkökkel él a MÁV

A MÁV utasait adminisztratív és egyéb jellegű akadályokkal tántorítja el attól, hogy jogos igényüket érvényesítsék. Ezért a céget bíróságra citálják.

A Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt. (MÁV) ellen azért, mert a cég olyan általános szerződési feltételeket alkalmaz, amelyek az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késedelme, vagy kimaradása esetén minimálisra csökkentik. A FJSZ közleménye szerint az utasokat ráadásul adminisztratív és egyéb jellegű akadályokkal tántorítják el attól, hogy jogos igényüket érvényesítsék. (A UPC már meghátrált a fogyasztóvédők fellépésének köszönhetően.)

Az FJSZ szerint ilyen előírás például, hogy az Intercity és más helyjegyköteles vonat késése miatt a helyjegy visszaváltásra a vonat megérkezését követő nap 24 órájáig van mód, és csak a vonat által érintett állomásokon, pedig az utast nem lehet arra kényszeríteni, hogy rögtön sorba álljon jegyvisszaváltásért, amikor késésben van a vasút késedelme miatt.

A közlemény szerint egy másik negatív példa, hogy a helyjegyet, pótjegyet késés miatt visszaváltó utas a pénzét az állomáson csak akkor kapja vissza, ha kártérítési igényéről lemond, amely nyilvánvalóan sérti az utas kártérítéshez való jogát. Ezen túlmenően a késés tényét minden utasnak igazoltatnia kell az érkezési állomás ügyeletesével, ami az FJSZ szerint indokolatlan és életszerűtlen egy több száz utassal közlekedő járatnál.

Ráadásul, ha az utas a késett vonattal elutazik, akkor késési időt a felszállás előtt közölt, módosított indulási időhöz viszonyítva kell számítani, vagyis a MÁV egy több órás késéssel induló vonat esetén is mentesítheti magát azzal, hogy indulás előtt közli az új indulási időt.

Az FJSZ kifogásolja azt is, hogy a kártérítési igényt csak a MÁV központi ügyfélszolgálatához lehet benyújtani, ami indokolatlanul korlátozza az utas igényérvényesítési lehetőségeit, ugyanis a levelezés, ügyintézés járulékos idő és költségigénye nagyobb, mint a várható bevétel. A közlemény szerint a vasút a saját felelősségét kizárja olyan esetekben is, amelyekre a vasúti és más jogszabályok az FJSZ álláspontja szerint nem adnak lehetőséget.

Mindezért a Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet bírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a MÁV vonatkozó szerződéses feltételeinek érvénytelenségét. Az FJSZ fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet. A 2005 óta működő FJSZ által kezdeményezett hatósági eljárásokban eddig több mint háromszázhúsz millió forint bírság kiszabására került sor. Az FJSZ a mostani üggyel indítja meg a fogyasztók védelme érdekében első közérdekű keresetét, amelyet a közlemény szerint hamarosan újabbak követnek.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo