Októberi bérszámfejtés: kitolt a cégekkel a kormány

Valamennyi vállalatnál gondokat okozott, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való átirányításáról szóló törvényt csak november 2-án hirdették ki, amikor a cégeknél már elkészültek a bérszámfejtéssel.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének (MAX) elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a jogszabály szerint a november 1. utáni esedékességű összegeket kell a tb-be utalni. Az APEH november 3-án közzétett tájékoztatója szerint az esedékességet úgy kell érteni, hogy a 2010. október havi járulékalap után teljesítendő bevallási, valamint fizetési kötelezettséget (amelynek esedékessége 2010. november 12.) már a módosított mértékű járulékokkal kell teljesíteni, vagyis az említett időszakban esedékes 9,5 százalék nyugdíjjárulékot a magánnyugdíjpénztárak tagjai esetében is a Nyugdíjbiztosítási Alap számlájára kell utalni.

Kissé váratlan volt 

A bérszámfejtést végzőket ez váratlanul érte, a bérelszámolási időszak ugyanis október végével lezárult, a béreket a korábbi szabályok szerint elszámolták. Mindez azt jelenti, hogy újra számfejteni kell a béreket, a dolgozóknak új igazolásokat kiadni, annak, aki bevallását már elküldte az adóhatóságnak, meg kell ismételnie - mutatott rá az adószakértő, hozzátéve, hogy erre még nem volt példa.

Zara László hangsúlyozta, hogy a jogszabályokhoz való alkalmazkodáshoz időre van szükség, hiszen a programokat a szoftverkészítőknek módosítaniuk kell. Úgy vélekedett, hogy egyszerű megfogalmazással - nem az esedékesség fogalmát használva - tiszta helyzetet lehetett volna teremteni. A szakértő szerint hasznos volna, ha megkérdeznék a szakmai szervezeteket arról, hogy végrehajtható-e egy jogszabály.

MAX
Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetsége (MAX) néven közös csúcsszervezetet hozott létre négy szakmai szervezet, amelynek elnökévé Zara Lászlót, az adótanácsadók egyesületének elnökét választották. A MAX alapító okiratát csütörtökön írták alá az alapítók - a Könyvelőirodák Országos Szövetsége, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete - képviselői. A MAX élére az alapítók vezetőiből álló négytagú elnökséget választottak, amelynek megbízatása három évre szól, míg az elnöké egy évre. A négy szervezet összesen csaknem ötezer magánszemély tagot, valamint ötezer jogi személy és jogi személyiség nélküli tagszervezetet (akik alkalmazottakkal végzik tevékenységüket) tömörít. A tagok, tagszervezetek legalább 180 ezer vállalkozás adózását, könyvelését végzik.



 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo