Okoskertet és bemutatóüzemeket nyitott a Széchenyi István Egyetem Mosonmagyaróváron

A Vidékfejlesztési Programból elnyert 1,7 milliárd forintos támogatásból és több mint félmilliárd forint saját forrásból hozott létre sertés- és baromfi-bemutatóüzemet, illetve okoskertet, valamint fejlesztette sajtüzeme laboratóriumát a Széchenyi István Egyetem az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon. Az átadóünnepségen elhangzott: a projektek a gyakorlatközpontú oktatást és a kutatást szolgálják.

Szemléletformálás

Dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese beszédében aláhúzta: e két projekt nem csupán infrastruktúrát teremtett, hanem szemléletet is formál. Kiemelte a legkorszerűbb ismeretek, a modern technológiák és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolásának fontosságát. „Ez biztosítja, hogy a magyar agrárium képes legyen megfelelni a 21. századi elvárásoknak – és hogy a vidék valóban a fejlődés, az értékteremtés és a magas életminőség tere maradjon” – szögezte le.

Okos üvegházak a Széchenyi István Egyetemen
Okos üvegházak a Széchenyi István Egyetemen
Fotó: Széchenyi István Egyetem

Dr. Nagy István agrárminiszter az eseményen elmondta, hogy 2023-ban hirdették meg a Vidékfejlesztési Program keretein belül a bemutatóüzemek támogatását lehetővé tevő felhívást. „Azt tűztük ki célul, hogy az elérhető legjobb technológiával felszerelt gyakorlati képzőhelyek jöhessenek létre, amelyek révén iskoláink, egyetemeink 21. századi körülmények között tudnak átadni ismereteket. A felhívás keretében 19 intézmény részesült összesen 15,6 milliárd forint támogatásban” – összegezte. Felhívta a figyelmet a megfelelő szakember-utánpótlás fontosságára. „A szakképzésből ma már jóval egyszerűbb az út a felsőoktatásba, mint korábban: az okleveles technikusképzés, illetve az intézményeink és az egyetemek közötti együttműködések ehhez jó alapot adnak. Idén több mint 3200 hallgatót vettek fel államilag támogatott, agrár-felsőoktatási képzésekre, melyek közül több mint ötszázan itt, Mosonmagyaróváron kezdhették meg tanulmányaikat” – hangoztatta.

Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármester beszédében megjegyezte: „Ezek a projektek nemcsak az intézményt, hanem a várost is gyarapítják, még évtizedek múltán is. Általuk az itteni képzések még vonzóbbá válnak a fiatalok körében, és még képzettebb szakemberek kerülnek ki a karról.”

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo