Nyeregben a vevők? Ennyit lehet alkudni épp az ingatlanpiacon

A kereslet élénkülése idén tavasszal tovább javította az eladók pozícióit a lakáspiacon, így kisebb tere maradt az alkuknak. Ennek ellenére a vásárlás utolsó fázisa egyes esetekben még mindig igen jelentős megtakarítást kínálhat a vevők számára.

A hagyományos építésű lakásoknál és a házaknál egyaránt 0,3 százalékponttal mérséklődött az átlagos alkulehetőség (-4,4 százalék → -4,1 százalék, illetve -8,3 százalék → -8,0 százalék). Ezen belül a lakásoknál a megyeszékhelyeken (-5,8 százalék → -4,6 százalék), míg a házaknál a kisebb városokban (-9,0 százalék → -8,3 százalék) volt a legnagyobb léptékű a változás.

A tavasz végére kialakult alkuszintet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azzal jellemzi, hogy ennél alacsonyabbat legutóbb 2022 nyarán láthattunk, még mielőtt az akkor felerősödő rezsiaggodalmak pontot tettek a lakáspiaci száguldás végére. Az előzetes adatok szerint a forgalom bővülése folytatódik idén, így a szakember számítása szerint az alkuk további visszaszorulására számíthatunk az előttünk álló hónapokban.

Ám e tendencia egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy-egy konkrét vételnél jelentős megtakarítást elérni, ha a vásárló kihasználja az alkuban rejlő lehetőségeket is. Erre számos példával szolgáltak az OTP Ingatlanpont segítségével zajlott tavaszi tranzakciók is.

57 százalékkal olcsóbb ház

A leglátványosabb eredményt egy Tisza-menti városban érte el az a vásárló, akinek az ár 57 százalékát sikerült lealkudnia. A fél évszázadosnál is idősebb, felújítandónak mondott családi házat így mintegy 1 millió 250 ezer forintért szerezhette meg. Lehetett jó állapotú házat is venni nagy arányú alkuval, például egy kis somogyi faluban az eredetileg mintegy 43 millióért hirdetett ingatlant végül 17 és fél millióval olcsóbban vihette el a vevő. De még nem is ez volt a legnagyobb nominális megtakarítás. A főváros szomszédságában egy 250 négyzetméteres, átlagos állapotú ház nem egészen három hét alatt a hirdetettnél kereken 25 millióval olcsóbban, 80 millióért kelt el. Ez utóbbi arra is példa, hogy nem csupán a hosszas sikertelen hirdetési próbálkozások alapozhatnak meg egy-egy alkunak. Egy nagyjából száz éves, de kiváló állapotú fővárosi, VI. kerületi lakás mindössze egyetlen nappal a meghirdetése után kelt el mintegy 100 millióért, úgy, hogy a vevő már lealkudott az árából közel 8 milliót. A legállhatatosabbnak egy szinte új, balatoni családi ház eladója bizonyult. Ő még 2022 tavaszán, a piaci pezsgés idején kezdte hirdetni a déli parti otthonát, amit végül mostanra sikerült eladnia közel 4 százalékos alku után, mintegy 87 millióért.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo