Nyáron sem csökkent az ingatlanforgalom

A Duna House Barométer augusztusi adati alapján a nyár utolsó hónapjára egyértelművé vált, hogy az ingatlanpiac jelentős mértékben egyenesített eddig megszokott szezonalitásnak görbéjén. A forgalom augusztusban is erősebb volt, mint azt az elmúlt két évben tapasztalhattuk, ráadásul a kereslet index is 80-as értékével erős érdeklődést jelent.

 

Az értékesítési idő emellett tovább csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, a panelek tekintetében ez átlagosan már kevesebb mint 2 hónapos átfutást mutat majdnem minden ország és városrészben. Téglalakások esetében ez jellemzően 3-3,5 hónap között mozog területtől függően, Budapest belvárosa az egyik leglassabb területté vált, köszönhetően a magas ingatlanáraknak is.

Kép: Pixabay

A fővárosban Budára érdemes néhány pillantást vetni. Egyrészt ezekben a kerületekben jelentősen drágultak az ingatlanok, másrészt ennek ellenére a második és harmadik kerületben is jelentős az érdeklődés a vevők részéről. Utóbbiban jónéhány újépítésű beruházás vonzzák a vásárlókat, míg a második kerület magas presztízsű lakásai a hazai és külföldi vásárlók között is nagy népszerűségnek örvendenek.

Kevesebb gond van az új lakásokkal
Kevesebb gond van velük, jobb minőségűek, nem kell a felújítással bajlódni – többek között ezeket a tényezőket emelték ki a Jófogás és a GKI Digital közös felmérésében. A már most is új házban vagy lakásban élők egyértelműen pozitív tapasztalatokat gyűjtöttek, azonban sokaknak nem tetszik az üres telkek beépítése.
Ezeknek is köszönhetően budai oldalon a panelek esetében az átlagos négyzetméterár 500 ezer forint felett található, míg téglalakások esetében a 700 ezer forinthoz közelít. Utóbbi árhoz kicsit magasabb alku párosul, a tavalyihoz képest duplájára nőtt ennek aránya így akár 4%-ot is faraghatunk a meghirdetett árból.

A hitelpiacon bejelentett kormányzati intézkedések és a jellemzően aktívabb őszi ingatlanpiac is további változásokat hozhat a következő hónapokban.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo