Az Érdekegyeztető Tanács gazdasági bizottságában a munkavállalói oldal képviselői felvetették, hogy jelentős emelésre szorul az adómentesen adható étkezési hozzájárulás értéke, mert hogy az 1998 óta változatlan. A természetbeni étkeztetés jelenlegi adómentes havi 2200 forintos összege körülbelül 4 étkezést fedez, pedig a munkaerő újratermelése és persze egészségügyi állapota szempontjából fontos lenne a mindennapi melegétkezés. Az adómentes érték egyébként Közép-Kelet-Európa más országaiban havi 8-10 ezer forint körül van, az Európai Unió országaiban pedig napi 8-10 euró.
Az élelmiszerre fordítható utalványok jelenleg Magyarországon havonta 1400 forintig adómentesek, a természetbeni étkeztetéseknél pedig havi 2200 forint ez az összeg. A munkavállalók képviselői a 4-5 év alatt alaposan elinflálódott összegek jelentős növelését szeretnék elérni: véleményük szerint az előbbi összegét havi 4000 forintra, az utóbbiak összegét pedig havi 6000 forintra kellene emelni.
A javaslatot sem a kormány, sem a munkavállalói oldal képviselői nem utasították el mereven: így várhatóan a jövő évtől emelkednek ezen adómentes értékek. Sőt a vendéglátó és idegenforgalmi vállalkozások kifejezetten szorgalmazzák az emelést, mivel az szerintük jelentős forgalomemelkedést indukálna a közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozásoknál. A növekvő adóbevételek miatt pedig még a költségvetés is jól járna – hangsúlyozták a vállalkozók képviselői, mivelhogy 3 millió munkavállalót érint a támogatás felemelése.
Az emelés konkrét mértékéről az Érdekegyeztető Tanácsban állapodnak meg a jövő héten.
Növekszik az elszámolható étkezési hozzájárulás
Elképzelhető, hogy jövőre emelkedik a munkáltatók által adómentesen adható, több éve változatlan étkezési hozzájárulás értéke.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.