Nincs rosszárasítás a UPC-nél

A UPC felülvizsgálta korábbi döntését és visszavonta a papír alapú számlákra vonatkozó díjat. Nem megy még az elektronikus számlafogadás és -fizetés.

A UPC visszavonta a papír alapú számlákra vonatkozóan, július 1-jétől bevezetett bruttó 96 forintos díjat - tájékoztatott a cég. A szolgáltató a következő "számlaciklustól", augusztus 1-jétől már nem alkalmazza azt. A UPC idén áprilisban csatlakozott a Díjnet Zrt. elektronikus számlaküldési és -fizetési rendszeréhez, lehetővé téve előfizetőinek, hogy ezen a rendszeren keresztül a UPC-számláit ne papír alapon, hanem a sokkal kényelmesebb, rugalmasabb elektronikus úton kapják meg.

Az elektronikus számlázás tömeges elterjesztésének elősegítése érdekében a vállalat július elsejétől a papír alapú számlák kiállításáért és postázásáért bruttó 96 forintos díjat vezetett be. Mivel ez a díj csak a papír alapú számlákra vonatkozott, természetesen minden olyan előfizető mentesült a díj megfizetése alól, aki az elektronikus számlázást választotta. Az előfizetői visszajelzések, illetve az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságokkal folytatott konzultációk nyomán azonban a UPC felülvizsgálta korábbi döntését és visszavonta a papír alapú számlákra vonatkozó díjat.

Így a szóban forgó díjfizetési rendelkezést az Általános Szerződési Feltételeiből is törli a cég. A visszavonás legfontosabb oka, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az elektronikus számlafogadás és -fizetés ma még sok fogyasztó számára nehézségekbe ütközik. A UPC véleménye az, hogy a tömeges áttérésre Magyarországon jelenleg még nem érett meg a helyzet.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo