Nincs többé kötelező akciózás

Július elsejétől kivezetik, ugyanakkor a kormány a kiskereskedelmi árverseny fenntartása, élénkítése érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert.

A kötelező akciózás rendszerét a kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta inflációs-sokk leküzdése, a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2023. június 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára vezette be - idézte föl a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2023 augusztusában - az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó - kötelező akciózás mértékét a kormány másfélszeresére növelte, továbbá jelentősen kibővítette az érintett termékkört. A rendelkezés értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében - az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest - 10 százalékról legalább 15 százalékra emelkedett. Továbbá a kötelező akciózási szabályok kiterjesztésre kerültek a korábbi 8 árstopos termékfajtára, amelyeket beszerzési áron, illetve ezek közül heti rendszerességgel legalább 2 termékfajta esetében valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kellett kínálni.

A tárca szerint a kötelező akciózás rendszere hatékony és eredményes volt, az online árfigyelővel együttesen érdemben járult hozzá, hogy a kormány először letörje és egy számjegyűre csökkentse az inflációt, majd azt alacsony, 4 százalék körüli szintre szorítsa vissza. A kötelező akciózás és az online árfigyelő mindemellett kíméletlen versenyt generált a kiskereskedelemben. Ennek eredményeképpen az élelmiszerinfláció éves alapon az elmúlt hónapokban 1 százalékra esett vissza, sőt májusban az előző hónaphoz mérten csökkent az élelmiszerek ára.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo