Német minőség itthon

A TÜV Rheinland InterCert Kft. innovatív megoldásokkal növeli piaci jelenlétét. Kezdetben a magas minőséget nyújtó szállodákat célozzák meg.

Magyarországon új szolgáltatásként bevezették a wellnesz illetve a medical wellnesz szállodák tanúsítását a kölni TÜV Rheinland és a német medical wellnesz szövetség közösen kidolgozott szakmai követelményrendszere alapján. Lovász Szabó Tamás, a TÜV InterCert Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jelentős számú németországi vendéget fogadó, wellnesz szolgáltatásokat nyújtó szállodák keresik a szolgáltatásukat, hiszen a német ügyfélkör a tanúsításból információt kap a szolgáltatás minőségéről.

A cég eleinte a négy csillagos és annál magasabb minőséget nyújtó szállodáknak kínálja szolgáltatását. Saját becslésük szerint 50-100 közöttire tehető a tanúsítási iránt érdeklődő szállodák száma. A wellnesz és medical wellnesz szállodák tanúsításából a várható éves árbevétel 10 milliós nagyságrendet jelent majd - mondta az ügyvezető. Évente további 50-60 millió forint forgalmat tudnak majd elérni a TÜV Rheinland STAR nevet viselő vállalatminősítő rendszer szolgáltatásukból. Nem a földtől elrugazkodott számok ezek, hiszen a következő években rengetek pénz áramlik majd a szektorba. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben csak a Dél-alföldi Régió egészségturisztikai fejlesztésére 13,23 milliárd forint támogatási összeg van elkülönítve.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo