Kompatibilis az EU-s joggal nagyon hasonló olasz regionális termelési adó, mely szinte megfelelője a magyar iparűzési adónak - tartotta fontosnak közölni a PricewaterhouseCoopers. Tette ezt nem véletlenül, ugyanis az Európai Bíróság friss állásfoglalására hivatkozott. Azaz üzenetértékű a bírósági döntés Magyarország számára is. Mint ahogy az is, hogy az érintett ország, Itália büdzséje, államháztartása is számottevő deficitet kénytelen elkönyvelni, de most legalább azzal nem kénytelenek számolni, hogy tovább gyarapszik a hiány. A tét az volt ugyanis, hogy visszamenőleg is meg kellett volna fizetni az adóalanyoknak a beszedett regionális termelési adót. Most azonban gond nélkül kaszírozhatja az évi mintegy 30 milliárd eurónyi közterhet az olasz állam, illetve az sem kérdéses ezentúl, hogy a magyar büdzsének sem kell a helyi iparűzési adótól eltekintenie, s legfőképpen visszamenőlegesen is visszautalnia.
Nem űzték el az iparűzésit
Olaszországban állva - és élve - maradt a regionális termelési adó, az Európai Bíróság döntése után nem nő visszamenőlegesen is a deficit.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.