Nem sokan adtak számlát...

A vállalkozók negyven százaléka nem adott számlát, illetve nyugtát, s hetven százalékuk az áru eredetét és a foglalkoztatottak dokumentumait sem tudta bemutatni az APEH vásárcsarnokokban, plázákban, fenyőfaárusoknál, illetve kirakodóvásárokon az elmúlt három nap során elvégzett háromszáz vizsgálata szerint.

Az akció következményeként várhatóan mintegy tízmillió forint bírságot szabnak majd ki, és a szabályok megszegése miatt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) bizonyosan kezdeményezni fogja üzletek bezárását is. Karácsony előtt még lesz a mostanihoz hasonló ellenőrzési akció - mondta az Apeh sajtófőnöke, Bakonyi Ágnes. (Múlt héten sem volt hiány svindlerekből.)

A kormányszóvivő november 22-én jelentette be, hogy Csillagszóró hadművelet néven hét hatóság összehangolt ellenőrzést végez hat héten át a fogyasztók biztonsága érdekében, az év végi ünnepekhez kapcsolódóan. E munkában részt vesz az APEH mellett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, az állatorvosi hivatal szakemberei, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Budai Bernadett elmondta, hogy az akciósorozat keretében 2008 első hetéig a hét szervezet mintegy 5 ezer szakembere több mint 40 ezer ellenőrzést végez országszerte a piacokon, vendéglátóhelyeken.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo