Nem kell aggódnunk a nyaralás miatt?

Ami az előttünk álló hónapokat illeti, a piac a következő hetekben nem vár érdemi árfolyam-elmozdulást a jelenlegi szintről, ami természetesen az átlagra értendő. Egy-egy kisebb, átmeneti ingadozás bekövetkezhet - a régióból vagy más feltörekvő piacról érkező rossz hír hatására.

Legfeljebb 1-2 százalékot nyerhetünk vagy veszthetünk a valutavásárlás időzítésével. A Reuters április végi konszenzusából is kiderül, hogy igencsak hasonlóak a május végi euróárfolyamra vonatkozó jóslatok: a többség a 246-248 forintos sávra számít, míg a forintgyengülést várók sem számítanak egyelőre 252 forintosnál rosszabb árfolyamra, a másik "szélsőséget" pedig a 245 forint körüli optimisták jelentik. - írja a Napi Gazdaság mai cikke.

Igaz, hogy a forint érzékenyen reagál a piaci eseményekre, de a törékenysége ma jóval kisebb, mint volt például 2006 első felében - vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője, aki a következő három hónapra 250 forint körüli euróárfolyamot prognosztizál, míg egyéves távlatban 255 körüli értékre számít. Tóth is úgy véli, hogy eközben kisebb-nagyobb negatív kilengések következhetnek be.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo