Nem bújhatnak ki a válaszadás alól: új szabályokat vezet be az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújította a pénzügyi szervezetek panaszkezelésének módjáról szóló korábbi rendeletét, egyebek közt a jogszabályi, technológiai változások, illetve új típusú felügyelt intézmények megjelenése nyomán; így az immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre – közölte a jegybank.

Az ügyfeleket védő panaszkezelési szabályok a továbbiakban (az eddigi pénzügyi szervezetek mellett) kiterjednek a pénzforgalmi, elektronikuspénz- vagy utalványkibocsátó intézményekre, a hitelgondozókra, illetve – pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységénél – a posta elszámoló központra is.

A kriptoeszköz-szolgáltatók panaszkezelésére vonatkozó uniós szabályokat kiegészítve az MNB elvárja, hogy ennek a piacnak a szereplői is nyújtsanak tájékoztatást a jogorvoslati lehetőségekről a fogyasztók panaszait elutasító válaszaikban, és tudják igazolni a válasz megküldését az ügyfeleknek. A függő közvetítőkkel, pénztári tagszervezőkkel szembeni panaszok kapcsán – a panaszkezelésért önálló felelősséggel tartozó biztosításközvetítő többes ügynök kivételével – azok megbízó intézményei tartoznak felelősséggel.

Az ügyfelek a szóban előterjesztett panaszaiknál ezentúl kifejezetten kérhetik, hogy azokra a postai út helyett elektronikusan, azaz gyorsabban, költséghatékonyabban érkezzen meg a pénzügyi szervezet válasza. A szóbeli panaszosok tehát saját igényeik alapján dönthetnek arról, hogy melyik válaszadást választják – írták.

A pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó alapvető előírásokat meghatározó ágazati szabályozás értelmében az ügyfél által ismételten előterjesztett, új információt nem tartalmazó, korábban érdemben megválaszolt panaszok kapcsán eltérő kötelezettségek terhelik az egyes intézményeket. A megújított MNB rendelet ezért egyértelműen rögzíti azon szolgáltatókat, amelyekre a válaszadási kötelezettségre vonatkozó korábbi előírás továbbra is irányadó.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo