Négy hétre bezár a Keleti az iskolakezdéskor

Felújítás miatt augusztus 25-től négy hétre bezár a Keleti pályaudvar – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.

Hegyi Zsolt felidézte: tavaly nyár végén, ősz elején két mozdony kisiklása is rávilágított arra, hogy a Keleti pályaudvarnak, az ország legnagyobb forgalmú vasútállomásának felújítását fel kell gyorsítani. A MÁV vezérigazgatójaként ezért az egyik első döntése a Keleti-program elindítása volt tavaly ősszel – emlékeztetett.

Lesz itt gabalyodás
Lesz itt gabalyodás
Fotó: Depositphotos
A munka oroszlánrésze azonban most jön, augusztus 25-től négy hétig teljes lezárás mellett újítják meg a pályaudvaron a műszaki állapotokat – fogalmazott.

A vezérigazgató ismertette: váltót, vágányt és felsővezetéket cserélnek, olyan volumenű beavatkozásokat végeznek, amelyek évekre rendezik a Keleti pályaudvar működését.

Az ország legnagyobb pályaudvarának lezárása soha nem jöhet jókor, mert a vágányzár mindig több utazási idővel és kényelmetlenséggel jár – fejtette ki. Hegyi Zsolt az utasok türelmét előre megköszönve elmondta: ahogy a rákosrendezői vágányzárnál, most is készülnek alternatív Volánbusz-járatokkal, és szorosan együttműködnek a BKK-val.

A Keleti-program a MÁV 2025-ben végzett legnagyobb pályakarbantartása – hangsúlyozta a videóban a vezérigazgató.

A MÁV-csoport közleménye szerint a megszokott járatok átmenetileg nem a Keleti pályaudvarra érkeznek, és nem onnan indulnak majd. A forgalmi változások jelentősen érintik a győri, pécsi, hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon közlekedőket. Az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átadópontot alakít ki Budapesten, ezek a HÉV és a VOLÁN járataival, valamint a BKK járataival is könnyen elérhetők a főváros minden részéről.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo