Nagysikerű plakátárverés

Nagy érdeklődés és élénk vásárlási kedv mellett rendezte meg első plakátárverését május 23-án az Artbooks Művészeti Antikvárium és Plakát Galéria. A Kelet-Európában is egyedülálló kezdeményezés Szabó Károly ötlete volt, aki már korábban is rendezett plakátkiállítást. Nyolcvan tétel szerepelt az igényes, ingyen hozzáférhető katalógusban, a legtöbbről színes vagy fekete-fehér reprodukció is készült.


Egyetlen tételt vont vissza beadója, melyen két szovjet űrhajós volt látható a ’70-es évek elejéről. Kikiáltásra kerültek kereskedelmi, sporttal, utazással kapcsolatos, színház- és filmművészeti, egykori pártokat, szervezeteket, cégeket népszerűsítő plakátok. Az Artbooks ügyelt a plakátok szép kiállítására is, mindegyiket vászonra kasírozva, kisimítva állították ki az aukcióra. Kedveltek voltak a filmplakátok: Szűr-Szabó József: Ismeri a Szandi Mandit? (1969) filmvígjáték plakátja 6 ezerről indulva 12 ezer forintért ment el, a Kalotaszegi Madonna című filmé 8 ezerről 32 ezerre, az Érdemes örökölni? 1942-es Fernandel főszereplésével készült francia film plakátja pedig 15 ezerről 34 ezerre emelkedett. Alphonse Mucha Zigoto et le Locomotive nagy méretű, jó állapotú plakátja, amelyen gyönyörű szecessziós keretben egy gőzmozdony látható 70 ezerről indulva 130 ezernél talált gazdára. Ezt lett aztán az aukció bűvös leütési ára, amit több plakátnak is sikerült elérnie, de semmi sem ment magasabbra. Ugyanezen az összegen ütötték le Lucien Serre golfot népszerűsítő alkotását, egy ismeretlen tervező Le Phenix című, 198x130 cm-es párizsi plakátját és Armagnac litográfiáját.

Számos magyar tervező plakátjával is találkozhattunk, többek között Macskássy Gyula, Gábor Pál, Kemény György Tamássi Zoltán, Bíró Mihály alkotásaival. Ék Sándor. Náci-Németország rövidesen megsemmisül a szövetségesek pörölycsapásai alatt című, 1945-ös plakátjára annyi vételi megbízás érkezett előzetesen az aukciót vezető Szabó Károlyhoz, hogy az eredetileg 18 ezer forintos induló ár 40 ezerre emelkedett, és végül 48 ezer forintnál koppant a kalapács. A legrégebbi plakát egy mexikói csokoládét népszerűsített 1892-ben, a legfrissebb pedig Orosz István, a Magyar Demokrata Fórum választási kampánya számára készített Továrisi konyec! 1989-es plakátja volt. Ez utóbbi 18 ezer forintért talált gazdára, míg a Chocolat Mexicain Masson 85 ezerért.

Szinte minden elkelt, lelkes és érdeklődő volt a közönség. – Én is elviszem Karcsihoz az otthon lévő plakátjaimat, van néhány, évek óta őrzött darabom – csíptem el egy beszélgetésből az aukcióról távozóban.
Kíváncsian várom a folytatást októberben, ahol talán – az első sikerét látva – még több érdekes, szép, régi magyar és külföldi plakáttal és érdeklődő gyűjtővel találkozhatunk.
Fukk Enikő

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo