Mustra jár az APEH

Folyamatosan ellenőrzi az APEH a szüret ideje alatt az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását Észak-Magyarországon - közölte az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.

Az előírások betartására, az alkalmi munkavállalói könyv helyes vezetése és a közteherjegyek beragasztására célszerű fokozott figyelmet fordítani, mivel hiányosan bejegyzés esetén az alkalmazott azonnal bejelentetlennek minősül. Ennek pedig jelentős összegű pénzbírság kiszabása a következménye - közölte Hajas Tamás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozók, vállalkozások mellett amezőgazdasági kistermelők és őstermelő magánszemélyek is foglalkoztatónak minősülnek, amennyiben napszámot fizetnek a munkáért.

Vagyis a szőlőbirtokost, mint foglalkoztatót bejelentési és járulékfizetési kötelezettség terheli. Sőt fizetésnek minősül az is, ha az alkalmi segítő viszont szolgáltatásban részesül.

Hangsúlyozta, hogy az alkalmi foglalkoztatás az alkalmi munkavállalói könyv használatával a legegyszerűbb. Ebben az esetben ugyanis nem kell bejelentkezni az APEH-nál, csak be kell ragasztani a munkába álláskor a füzetbe a megfelelő értékű közteherjegyet.

Ezt megkönnyítendő, a könyv a kitöltésre vonatkozó tájékoztatót is tartalmazza. Ugyanakkor az ellenőrzések megkönnyítése érdekében célszerű, ha a járulék befizetését igazoló könyvet, minden alkalmi munkavállaló, magánál tartja a munkaidő alatt - közölte Hajas Tamás.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo