Munkalehetőség Észak-Magyarországon

Az idén összességében 8,2 milliárd forint fordítható a foglalkoztatás bővítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében a Foglalkoztatási Alap decentralizált részéből, az év első negyedében a regionális munkaügyi központ ebből az összegből több mint 5 milliárd forintot már odaítélt a pályázóknak - mondta Mogyorósí Gyula, a regionális munkaügyi tanács elnöke.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A decentralizált alaprészből úgynevezett aktív eszközökre és munkaerőpiaci programokra az idén a régió három megyéjébe - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyébe - jutó forrásból bér- és járuléktámogatásra csaknem 3,3 milliárd, közhasznú foglalkoztatás támogatására csaknem 3 milliárd forint fordítható, képzésre, átképzésre pedig csaknem 2 milliárd forint - ismertette Mogyorósi Gyula. Elmondta azt is, hogy a "munkaerőpiaci eszközök és programok támogatási rendszerével" ez év első negyedében csaknem 16 ezren jutottak átmeneti, vagy hosszabb idejű munkalehetőséghez a régióban.

A térségben a KSH számításai szerint 13,5 százalékos, a munkaügyi központ adatai szerint 18,5 százalékos volt az év első negyedében a munkanélküliségi ráta, csaknem ugyanannyi, mint egy évvel korábban - ezt már Szabó József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója mondta.

Összességében 93 ezer a regisztrált munkanélküliek száma, kétharmaduk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egyharmaduk pedig Heves és Nógrád megyében él, és vár munkalehetőségre. A három megyében a foglalkoztatottak száma meghaladja a 422 ezret, ez némileg több, mint a megelőző negyedévben.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo