Munkahelyet váltana a dolgozók több mint kétharmada

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.

A munkáltatók szerint az új munkatársak bevonzásában és a jelenlegi dolgozók megtartásában a munkabér és juttatási csomag (43,0 százalék), valamint a munka és a magánélet egyensúlya (44,9 százalék) a legfontosabb tényezők. Ezzel szemben az előrelépési lehetőségek (7 százalék), a szervezeti kultúra (3,2 százalék) és a menedzsment szerepe (1,9 százalék) alig jelentek meg a válaszokban. Ugyanakkor a bérstratégia felülvizsgálatára vonatkozó tervek is mérsékeltek: a munkáltatók fele nem tervez változtatást, és csak 6,3 százalék számol jelentősebb átalakítással a következő 12 hónapban.

A visszajelzések gyűjtésében is vegyes gyakorlatok figyelhetők meg: bár a vállalatok közel 28 százaléka használ belső kérdőíveket, és 26 százalék él egyéni megbeszélésekkel, 39,9 százalék egyáltalán nem gyűjt rendszeresen visszajelzést a bérekkel és juttatásokkal kapcsolatban. Ez azt jelzi, hogy a munkáltatói oldalon sok esetben hiányzik a strukturált párbeszéd, amely lehetővé tenné a dolgozói elvárások pontosabb megismerését és az ajánlatok ennek megfelelő alakítását.
A válaszadó munkáltatók körében a leggyakrabban biztosított juttatások közé tartozik a teljesítményalapú bónusz (55,1 százalék), a rugalmas munkarend vagy home office lehetősége (51,9 százalék) és az étkezési hozzájárulás (36,7 százalék). Ezek mellett magán egészségbiztosítást 22,8 százalék nyújt, míg például családtagokra is kiterjedő biztosítást vagy mentálhigiénés szolgáltatást 10 százalék alatti arányban kínálnak.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo