Most éri meg diákmunkásnak lenni

A nyári szünidő közeledtével számos cég már aktívan toborozza a diákmunkásokat az idei szezonra. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet legfrissebb adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak, ami 8-9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az egyes szektorok között azonban továbbra is jelentős eltérések figyelhetők meg.

Kevesebb az irodai munka, kopogtat az AI

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet tapasztalatai szerint a munkaerőpiacon az év eddigi hónapjaiban 8-10 százalékkal csökkent a diákoknak meghirdetett pozíciók száma, a visszaesés főként az általános irodai munkák és a szakmai gyakornoki pozíciók körében jelentkezett. Egyes területeken a gazdasági környezet bizonytalansága miatt csökkentették a foglalkoztatott diákok létszámát, így őrizve meg a főállású alkalmazottak állományát. Másutt már az AI térnyerése érezteti a hatását, ezeken a helyeken főként az alacsonyabb belépő kategóriás pozíciók számát redukálták. Hosszabb távon azonban ez a stratégia visszaüthet, mivel utánpótlási nehézségeket okozhat az adott cégeken belül.

„A piac kisebb visszaesése ellenére elmondható, hogy aki a tanulmányi szünetben szeretne munkát vállalni, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat – mondta Pénzes Lili, a Trenkwalder diáküzletágának operatív vezetője. – A jelentkezés során komoly előnnyel indulnak, akik – a jellemzően heti 20-25 órára vállalt – munkaidejük beosztásával rugalmasan tudnak alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.

Összességében a hosszú távra tervező sikeres cégek többsége elkötelezett a diákfoglalkoztatás iránt, amely rövid távon a gyors, rugalmas és gazdaságos munkaerőutánpótlást biztosít, hosszabb távon pedig megalapozza a hatékony utánpótlásnevelést is.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo