"Mit nekünk ötmilliárd? Nyolcat akarunk!"

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykárok enyhítéséért demonstráló gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

a keddi tárgyalásokról úgy álltak fel, hogy meghatározták milyen összeget kéne betenni a kormánynak a kárenyhítési alapba ahhoz, hogy az érintettek karban tudják tartani ültetvényeiket és fel tudjanak készülni a következő évre. Ez 8 milliárd forint és ebből a Magosz nem fog engedni, ilyen felhatalmazást kaptak a gazdáktól - mondta a szövetségi igazgató. (Más szervezet azt szeretné, hogy csak az adófizető gazdák kapjanak állami pénzt.)

Ez az összeg olyan gazdáknak jelentene megoldást, akiknek az ültetvénye 90-100 százalékos fagykárt szenvedett a megyében. Hozzátette: nem fogadják el a kormány által tett ötmilliárd forintos ígérvényt, mivel ez nem elegendő a károk enyhítésére. Ez annak az 5.300 gazdáknak jelentene megoldást, akik beléptek a Kárenyhítési Alapba - tette hozzá.

(Azért azt megjegyeznénk, hogy a világon sehol nincs olyan, hogy utólag lehet belépni a biztosítói körbe...A gazdák ezek szerint elhiszik, hogy semmit nem kell tenniük, előbb-utóbb majd a kormány fizet. - szerk.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo