Mit érdemes tudni az új céges kötelezőről?

A cégek jelentős részének muszáj környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötniük.

Szinte minden cégnek, amelynél hulladék keletkezik, kötelező januártól környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötnie – derül ki a K&H összefoglalójából. Egy, a vállalatok által előre nem látható, véletlen okozott káresemény után akár erdőtelepítésre vagy víztisztításra is szükség lehet, erre nyújthatnak kártérítési fedezetet az új biztosítási konstrukciók. Bár korábban is voltak cégek, amelyek rendelkeztek környezetvédelmi felelősségbiztosítással, ám a korábbi konstrukciók egy része nem biztos, hogy megfelel az idei követelményeknek. 

Muszáj kötni (Fotó: Depositphotos)
Muszáj kötni (Fotó: Depositphotos)

Sok cégnek kötelező környezetvédelmi biztosítást kötnie, így új biztosítással bővült a magyarországi piac januártól. A K&H az elsők között, már 2023 decemberében piacra dobta az új konstrukciót - közölte a pénzintézet.

Kinek?

“Hulladéktermelőként a mikrovállalkozásokon kívül szinte minden gazdálkodó szervezet érintett: ez több százezer vállalkozás, ennél fogva jelentős szegmenst jelent a magyarországi biztosítási piacon” - mondta Kaszab Attila, a K&H nem - életbiztosítási üzletág vezetője.


    
A szabályok szerint azoknak a vállalkozásoknak kell környezetvédelmi felelősségbiztosítást kötniük, amelyek telephelyén évente legalább 2 tonna nem veszélyes hulladék, 200 kilogramm veszélyes hulladék, vagy 5 tonna nem veszélyes építési-bontási hulladék keletkezik. Szintén kötelező a környezetvédelmi biztosítás a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet végző társaságoknak is. A szakember hozzátette, hogy a kártérítési limit káreseményként 10-100 millió forint és biztosítási időszakonként 10-200 millió forint között változik, ez függ a végzett tevékenység veszélyességétől és a területi elhelyezkedésétől.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo