Minden termékkategóriában jelentősen visszaesett az édességfogyasztás

Húsvét előtti kerekasztal beszélgetését a tavaszi napéjegyenlőségre időzítette a Magyar Édességgyártók Szövetsége – az édességpiaci alapanyaghelyzet azonban korántsem ilyen kiegyensúlyozott.

A tavalyi infláció harapása az édességpiacon is mély nyomot hagyott. Miközben a felszökő árak hatására a piac mérete éves alapon 23 százalékos növekedéssel meghaladta a 381 milliárd forintot, tonnában kifejezve a fogyasztás szinte minden termékkategóriában jelentősen visszaesett – mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke. A múlt évben összesen 109 ezer tonna édességet vásároltunk, 5,8 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben, de a csökkenés csaknem minden termékszegmensben ennél lényegesen nagyobb, a jégkrémek és a piskóták esetében például 8 százalék feletti volt. A skála másik végén a táblás csokoládékból és a csokiszeletekből viszont 1,3 és 0,3 százalékkal fogyott kevesebb, vagyis a friss adatok ismét bizonyítják, hogy a csokiról mondunk le a legnehezebben.

Kettős pofon a kakaóbabnak, infláció és időjárás
Kettős pofon a kakaóbabnak, infláció és időjárás
Fotó: Pixabay

Ezzel együtt 2023-ban történt meg először, hogy a húsvéti forgalom erősen eltérő mértékben ugyan, 1-18 százalékkal, de kivétel nélkül minden termékkategóriában visszaesett. Húsvéti nyusziból és tojásból, azaz üreges csokoládéfigurákból összesen ezer tonnát vásároltunk 10 milliárd forint értékben, a megelőző évhez képest 5,6 százalékkal kevesebbet.

Időjárási jelenségek kavarnak a kakaóba

Mindebben a hazai infláción túl globális gazdasági, társadalmi és környezeti tényezők is közrejátszottak, amelyek a következő időszakra is nagy hatással lesznek. A kakaó, a cukor és a gabona az édességgyártás legfontosabb alapanyagai közé tartozik, minőségük, gondos feldolgozásuk döntő mértékben meghatározza a termékek textúráját és ízét – termelőik azonban komoly kihívásokkal küzdenek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo