Az MNB szeptember elején publikált, úgynevezett prudenciális statisztikái megerősítették, hogy 2024 első féléve folyamán a magyar bankszektor kis híján 1000 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami a hitelintézetek összevont saját tőkéjére vetítve csaknem 25 százalékos megtérülést (lényegében nyereségrátát) jelent. A 2023. évi, kényelmesen 20 százalék fölötti nyereségrátát követően tehát a hazai hitelintézetek jövedelmezősége még tovább erősödött. De hogyan lehetséges az, hogy egy recessziós évben (2023-ban a bruttó hazai termék 0,9 százalékkal csökkent az előző évihez képest) ilyen magas profitot értek el a hazai hitelintézetek, amit aztán még tovább tudtak növelni az idei év első félévében, amikorra a recesszióból ugyan már kilábalt a gazdaság – de egészében a várttól messze elmaradó teljesítményt nyújtott?

Szabad likviditás

Kiindulópontként szükséges rögzítenünk, hogy a magyar bankrendszer jelentős szabad likviditással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a pénzügyi kötelezettségei teljesítéséhez és ügyfelei hitelfelvételi szándékaihoz, valamint egyéb (pl. import célú) forrásszükségletéhez képest bőséges szabad pénzeszközökkel rendelkezik. Ennek a likviditásbőségnek a kialakulása régre nyúlik vissza: a 2000-es évek elejének külföldi tőkebeáramlása, a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági válság után az MNB által elindított mennyiségi élénkítés (amibe a 2013-ban elindított, majd több hullámban meghosszabbított Növekedési Hitelprogram is besorolható), valamint a Covid-pandémiát követő jegybanki finanszírozási programok végsősoron mind a bankok szabad pénzeszközeinek növekedése irányába hatottak. Ami ebből az elmúlt időszak banki profitjának alakulását vizsgálva igazán fontos, az az, hogy a szabad pénzeszközeik nagy részét a hazai bankok az MNB likviditás-lekötő eszközeiben (jegybanki betét vagy rövidlejáratú jegybanki kötvény) tartják, amire közelítőleg a mindenkori irányadó kamat szintjének megfelelő kamatot fizeti nekik a jegybank. 

Mindez már a 2023-at megelőző években is jelentős tétel volt a bankok kamatbevételeiben, de a mérsékelt infláció miatt (2013 és 2020 között a fogyasztói árak éves átlagos emelkedése egyszer sem haladta meg a 3,5 százalékot) az irányadó kamatok szintje akkor még meglehetősen alacsony volt. A 2019 végén, Európában inkább 2020 elején kirobbant Covid-pandémiával járó globális gazdasági korlátozások azonban jelentősen felborították a korábban létező kereslet-kínálati egyensúlyt a világgazdaságban, amit csak tetézett a nemzetközi beszállítói láncok szétszakadása. A kettő hatásaként gyors infláció bontakozott ki, aminek újabb lökést adott Oroszország katonai beavatkozása Ukrajnában, valóságos energiaár-robbanáshoz vezetve.

Az ezen külső hatásoknak különösen kitett magyar gazdaságban az infláció az európai átlagnál is hevesebben lódult meg. Az inflációs kockázatok növekedését látva az MNB ugyan már 2021 közepétől óvatos kamatemelési ciklust kezdett, az infláció 2022.évi felpörgése azonban jóval intenzívebb kamatemelési tempót tett szükségessé, ami végül a 13 százalékon tetőző jegybanki alapkamattól is elszakadó, 18 százalékos irányadó kamatszint kialakulásához vezetett 2022 októberére.

Manőverezési képesség

Általában fennáll az, hogy magasabb hozamkörnyezetben a bankok nagyobb manőverezési képességgel rendelkeznek az úgynevezett kamatmarzs (leegyszerűsítve a hiteleiken és hitelviszonyt megtestesítő követeléseiken elért átlagos kamatszint és a kötelezettségeik, például az ügyfélbetétek után fizetett átlagos kamatszint különbözete) növelésére. Egyszerűen fogalmazva nagyobb mértékben képesek megnövelni a követeléseik után felszámított kamatokat, mint amennyivel a kötelezettségeiken fizetendő kamatok emelkednek. Tulajdonképpen ez az infláció 2022. évi gyorsulását és az MNB erre reagáló kamatemeléseit követően is így volt, mert a saját forrásbevonási költségeik emelkedését lekövetve a bankok gyorsan emelni kezdték az újonnan megkötött hitelek kamatait, a korábban változó kamatozás mellett felvett hiteleken pedig automatikusan kezdtek emelkedni az ügyfelek kamatterhei.

Emellett a lakossági betétek kamatait tényleg csak minimális mértékben növelték a bankok, vagyis a lakossági szegmensben a kamatmarzs tényleg érdemben kitágult. Ugyanakkor viszont az erősebb alkupozíciójú vállalati ügyfelek betéti kamatait kénytelenek voltak jelentős mértékben emelni a hitelintézetek, ráadásul a bevételek oldaláról mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben limitálta a kamatok növelésének lehetőségét a gazdaságpolitika. Ezek az úgynevezett kamatsapkák az eddigi fennállásuk alatt végül több száz milliárd forint elmaradt bevételt jelentettek a szektornak. 

Hogy voltak mégis képesek kamateredményük számottevő javítására a magyar bankok? 

Úgy, hogy a bankrendszer a jegybanki eszközökben tartott szabad likviditásán – ami csak még tovább bővült a Covid-pandémia negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó gazdaságpolitikai és jegybanki finanszírozási programok révén – az irányadó kamat emelkedésével (ami 2022 júliusában átlépte a 10 százalékot, és csak idén február végén vált újra egyszámjegyűvé) nagyon jelentős extra kamatbevételre tett szert. Ez a többletbevétel mértékét tekintve egymagában is megmagyarázza a banki kamateredmény hatalmas javulását 2023-ban, illetve 2024 eddig eltelt időszakában. 

Erről az oldalról nézve tehát a banki nyereség emelkedésében meghatározó kamateredmény érdemi javulását valójában nem a bankoknak a kamatmarzs-növelésre törekvő manőverezési lehetősége, hanem a magas jegybanki kamatok és a bankrendszeri többletlikviditás együttállása idézte elő, amihez a korábbi gazdaság- és monetáris politikai lépések készítették elő a terepet.

A 2023. évi eredmény javulásában ugyancsak kiugró tétel volt az, hogy 2022-ben az árrobbanásnak és az ukrán-orosz konfliktus kockázatainak az ügyfelek pénzügyi helyzetére vonatkozó várható hatásai miatt a magyar pénzintézetek jelentős értékvesztést és céltartalékot képeztek az esetlegesen bekövetkező veszteségek fedezetére. Ezek a kockázati költségek emelkedésén keresztül visszafogták a 2022. évi eredményt. 2023-ban aztán kiderült, hogy az ügyfelek hiteltörlesztési képessége és hajlandósága messze nem gyengült olyan mértékben, ami a 2022. évi óvatosságot indokolta volna, így a tavalyi évben a céltartalékok feloldásával, az értékvesztések visszaírásával nagyon jelentős kockázati költség javulást könyvelhetett el a bankszektor, ami csaknem a kamateredmény javulásának megfelelő mértékben járult hozzá az éves eredmény látványos javulásához.

Végül pedig egy technikai jellegű tételt sem hagyhatunk ki a felsorolásból: az államilag kamattámogatott lakossági hiteleket a kamatszint alakulásának függvényében a hatályos szabályozás szerint azonnal át kell értékelni a banki könyvekben, és az átértékelődési hatást az eredménnyel szemben kötelezően ki kell mutatni. Mindez 2023-ban, főként a jelentős állományú Babaváró és CSOK-hitelekre tekintettel egy egyszeri közel 300 milliárd forintnyi eredménynövelő hatással járt a bankok éves eredményében.  

2024 eddigi időszakában ez a hatás inkább ellentétes előjelű, igaz, kisebb mértékű, emellett a kockázati költségekben sem következett be további javulás (az is szép eredmény, hogy a gazdaság várttól elmaradó, igen lassú fellendülése ellenére a nem-teljesítő hitelportfolió aránya még további is mérséklődött). Ugyanakkor a bankok más európai országokban is növekvő profitot realizáltak 2023 folyamán, és ez jelentős bővülést eredményezett a magyar bankok osztalékbevételeiben. Végül pedig az sem elhanyagolható, hogy állampapír-állományuk megnövelése révén a bankok 2023-hoz képest csaknem felére tudták redukálni extraprofit-adó fizetési kötelezettségüket, amivel önmagában 100 milliárd forint közeli javulást tudtak kimutatni adózott eredményükben.    

Összességében tehát azt láthatjuk, hogy számos olyan tényező járult hozzá jelentősen az elmúlt másfél éves időszakban a bankok különösen magas adózott eredményének kialakulásához, ami bizonyos szempontból egyedinek tekinthető, tehát nem fog hosszabb távon folyamatosan rendelkezésre állni, sőt, inkább ellentétes, vagyis az eredményszint csökkenése (normalizálódása) irányába hat. A jelentős belépési korlátok, valamint a működés magasabb kockázata (a bankrendszer végülis rövid forrásokból finanszíroz hosszú lejáratú hiteleket, azaz mérlege két oldala között érdemi lejárati eltérés feszül) miatt ugyanakkor ebben a szektorban a „normális profitráta” sem alacsony. A bankrendszer jövőjéről csaknem egy évtizede kiadott vitairatában az MNB a 10 százalékos sajáttőke-arányos nyereséget a vállalat kockázatokhoz mérten méltányosnak nevezte, és ebben a témában azóta sem kommunikált ennek ellentmondó módon.

(Monitor blog)