Megváltozott a magyarok véleménye a mesterséges intelligenciáról

Érzékelhetően derűlátóbbá váltak tavaly óta a hazai munkavállalók a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt várható hatásaival kapcsolatban, továbbá jelentősen visszaesett azok aránya, akik szerint már tíz éven belül is érezhetőek lesznek ennek a folyamatnak a következményei. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kérdőívből az is kiderült, hogy a tavalyi 58-ról idén 52 százalékra csökkent azon válaszadók köre, akik szerint már öt éven belül érezhető lesz a mesterséges intelligencia hatása a saját munkakörükre vonatkozóan, miközben 9-ről 19 százalékra ugrott azok aránya, akik ezt az időszakot minimum tíz évre becsülik.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo