Megszűnt az almás blokád!

Megegyeztek az almatermelők a legnagyobb felvásárlóval, így megszűnni látszik az almacsata. A blokádokat felszámolták, de probléma még jó pár van.

Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával csütörtökön a minisztérium épületében, ezzel egy időre hivatalosan is véget ért az almacsata. Az ipari alma kilójáért a piac 60 százalékát uraló Agrana minimum 9 eurócentet fizet, az agrártárca pedig a termelők tavalyi többletkiadásai miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja a termelőket, az összeget még az idén megkapják.

A másik felvásárló, a Rauch a hét végéig gondolkodik, hogy elfogadja-e ezt a felvásárlási árat. Jakab István úgy vélte, hogy miután a lengyelországi minimum felvásárlási ár is hasonló mértékű, a többi magyarországi feldolgozó sem utasíthatja ezt vissza. Gráf József a de minimis támogatást ismertette. Ezek szerint a hektáronkénti 70 ezer forint azoknak a termelőknek jár, akik ipari léalmaként értékesítik terméküket feldolgozóknak. A támogatások felső határa három évre 7 500 euró, így akik tavaly már a fagykárok enyhítésére kaptak ebből a keretből, most annyival kevesebbhez juthatnak.

A mintegy 1,5 milliárd forintot kitevő támogatást a minisztérium saját költségvetéséből, átcsoportosítással biztosítja. A minimális 9 eurocenthez (az Agaranával kötött megállapodás idején érvényes árfolyam alapján ez nettó 21,50 forintot jelent) nagyon hasonló minimál árat fogadott el 6-7 lengyel feldolgozó is, így Gráf József bízott benne, hogy a Rauch is elfogadja ezt az árat. Budai Gyula arról számolt be, hogy a magyar felvásárlókkal megkezdték az egyeztetéseket, eddig nem sok eredménnyel.

Tavaly a fagy elvitte a magyar léalma jelentős részét, az almasűrítmény ára emelkedett és a feldolgozók 50-60 forintért vásároltak fel külföldről léalmát. Időközben azonban az olcsó kínai almasűrítmény lenyomta az árakat, ami veszteséget okozott a feldolgozóknak, ez azonban nem a termelők hibája, hanem egy rossz gazdasági döntésés - tette hozzá. Jakab István hangsúlyozta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében "szociális robbanást" sikerült megelőzni a megegyezéssel, mivel itt az almatermesztés a megélhetés egyik forrása, hozzátéve, hogy ennél alacsonyabb árnál a léalma-termesztés került volna veszélybe Magyarországon. A megállapodásban meghatározott minimál ár még mindig mintegy 9 forinttal alacsonyabb az önköltségnél.

Budai Gyula beszámolt arról is, hogy a blokádot mindenhol megszüntették. Az aláírást megelőzően Gráf József elmondta, hogy lengyel kollégájával lépéseket tesz a kínai léalmasűrítmény kedvezményes vámtételének eltörléséért az Európai Unióban. A hosszú távú megoldás érdekében - a kínai sűrítményen túl - Gráf József kezdeményezi, hogy Magyarországhoz hasonlóan, más országokban is tiltsák meg a léalma savtartalmának citromsavval történő beállítását. A jelenlegi helyzet ugyanis szűkíti a magyar alma piaci lehetőségeit.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo