Április elsejétől módosult a Kereskedelmi Vámtarifa rendelet, amelynek értelmében ezen időponttól a számítógépek és alkatrészeik 0 százalékos vámteher mellett hozhatók be Magyarországra. A vám eltörlésével az volt a pénzügyi kormányzat célja, hogy a számítástechnikai eszközök ára mérséklődjön, s ezáltal mind szélesebb körben terjedjen a modern technika. S ezúttal nem kevés összegről van szó: tavaly évelejétől idén március végéig 8 milliárd forint vám gazdagította az államkasszát a számítástechnikai eszközök behozatala miatt.
A vám eltörlés jótékony hatása máris érzékelhető: a Hewlet-Packard Magyarország azonnal csökkentette árait. A cég bejelentése szerint a kormányzati ügyfelei, valamint a HP online (www.hpshop.hu) vásárlók április 5-től már 6-7 százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg a HP termékeit. A kiskereskedelmi hálózatban viszont fokozatos lesz az áttérés az új árakra, tehát ebben a körben nem csökkentették azonnal az árakat, tekintve hogy még vámmal terhelt termékeket értékesítenek. Mindez azonban azt is jelenti, hogy nem kell sokat várni arra, hogy a vám eltörlés pozitív hatásait minden HP Magyarország vevő élvezhesse.
Megszűnt a számítástechnikai eszközök vámja
A számítástechnikai eszközök vámja eltörlésének pozitív hatása már is érzékelhető: az árcsökkentés beindult. A Hewlett-Pakard például április elejétől 6-7 százalékos árcsökkentést jelentett be.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.