Megszűnik egy vállalkozási forma

A BÉSZ, azaz beszerző és értékesítő szövetkezet nem uniókonform vállalkozási forma, ezért ezek a szövetkezetek az idén április óta nem kaphatnak támogatást - mondta Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára.

Magyarország szerette volna fenntartani e szövetkezetek támogatását, ám többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült az unióval egyezségre jutni. Ezért e vállalkozási forma támogatását nemrégiben meg kellett szüntetni.

Az államtitkár aláhúzta: a megszüntetés elsődleges oka, hogy az unió nem ismer olyan gazdasági szervezetet, mint amilyen formában a beszerző értékesítő szövetkezetek működnek. Emellett az EU-ban nem lehet különbséget tenni a gazdasági társasági formák támogatása között.

A szakmai konferencián részt vevő szakértők jelezték: azok a beszerző értékesítő szövetkezetek, amelyek további támogatásra tartanak igényt, termelői csoporttá alakulhatnak, s így további öt éven keresztül támogatást kaphatnak működési költségeikhez. Ez az első két évben 25-25 millió forint, a harmadik évben 20 millió forintra, a negyedikben 15 millióra, az utolsó évben 12,5 millió forintra mérséklődik.

Egy korábbi szakmai összejövetelen egy szakértő úgy becsülte, hogy a jelenleg működő mintegy 440 magyar beszerző és értékesítőszövetkezet legalább fele alakul majd át termelői csoporttá, mert ez a forma előnyös a tagság számára. Az országosan mintegy 10 ezer fős tagsággal rendelkező és évente mintegy 50 milliárd forintos árbevételt produkáló BÉSZ-ek érdeke, hogy megfeleljenek az uniós előírásoknak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo