Megszűnhet a fejvadász cégek egyharmada

A verseny élesedésével jövőre a fejvadász cégek mintegy 20-30 százaléka megszűnhet - mondta Deák Andrea, a Take It Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: az idén már csaknem 10 százalékkal csökkent a magyarországi fejvadász cégek száma.Deák Andrea véleménye szerint azok a cégek szűntek meg, amelyek csupán a gyors meggazdagodás érdekében hozták létre vállalkozásaikat és nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az egész piacot figyeljék.
A Take It az idei évben mintegy 20 százalékos árbevétel-csökkenésre számít a tavalyi 200 millió forinthoz képest. Ennek egyik oka az ügyvezető igazgató szerint az informatikai piac visszaesése, de mint mondta, 2002-ben az úgynevezett hagyományos iparágak - az energia, a gáz, a telekommunikáció - erősödésével növekedést remél. Hozzátette, hogy a telekommunikációs piac növekedését a liberalizációtól várja.
Úgy véli több multinacionális cég is Budapestre helyezi közép-kelet-európai központját. A Take It így jövőre 10-15 százalékos árbevétel-bővüléssel számol. A megváltozott piacot jól jellemzi, hogy míg 1989-1990-ben 1-2 nemzetközi fejvadász cég működött Magyarországon, addig 1991-ben már 45-en, jelenleg pedig 350-en kínálják szolgáltatásaikat.
Az ügyvezető igazgató szerint vége a zöldmezős beruházások korának, amikor évente akár 40-50 szakembert is keresett egy-egy Magyarországra települt cég személyzeti tanácsadón keresztül. - Pozitívnak mondható ma már az is, ha 3-4 új munkatárs megkeresését igénylik évente. A a másik kiút a fejvadász piac pangásából, a szolgáltatási minőség javítása. S éppen a költségcsökkentések miatt, a szervezeti átalakítások következtében, ma a megbízó cégek sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek a minőségi, komplex feladatot ellátó, összetetten gondolkozó munkatársakra, mint korábban.
Forrás: MTI

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo