Meglepő, de a családi vállalkozások kevésbé borúlátóak, mint a nagyvállalatok

Úgy tűnik, a hazai családi vállalatok ellenállóbbak az orosz-ukrán katonai konfliktussal szemben, mint a hagyományos cégek, ugyanis jelentős részük számol árbevétel növekedéssel, és a tervezett beruházásokból sem lesz hiány a következő egy évben. Kétharmaduk a jelenlegi helyzet gyors, idei befejezésében bízik, emellett többségük szerint a gazdaság is 3 éven belül visszaállhat a normál kerékvágásba – derült ki a K&H családi vállalatok indexből.

A pozitívabb várakozások a beruházási szándékban is tetten érhetők. A családi vállalatok 67 százaléka tervez beruházást, míg a nem családi cégek esetében ez az arány 44 százalék. A családi tulajdonú cégek elsősorban technológiafejlesztésben (32 százalék) és kapacitásbővítésben (31 százalék) gondolkoznak, míg a nem családi vállalatok esetében ez 15, illetve 16 százalék. Habár a családi vállalatok fele (51 százalék) nem tervezi beruházásainak értékét növelni, közel minden negyedik ilyen cég (39 százalék) készül nagyobb összeget elkülöníteni erre a célra a következő 12 hónapban. Ez a nem családi tulajdonú vállalatok esetében szintén visszafogottabb eredményt mutat: közel háromnegyedük (74 százalék) nem szándékozik növelni beruházásai értékét, és csak 28 százalék jelezte azt, hogy igen.

 

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo