Meglepetésre az árak befagyasztását lebegtették meg Amerikában

Chicagóban több mint féltucat nagyobb demonstrációra készülnek a hatóságok, és tüntetők tízezreire számítanak a Demokrata Párt hétfőn kezdődő négynapos elnökjelölő konvenciója idején.

Az eseményen a várakozások szerint részt vesznek a párt prominencei, Barack Obama és Bill Clinton korábbi elnökök, valamint Hillary Clinton volt külügyminiszter és korábbi elnökjelölt. A tervek szerint ott lesz Joe Biden hivatalban lévő elnök is, aki július 20-án lépett vissza az elnökjelöltségtől, alelnökét ajánlva maga helyett.

Kamala Harris csütörtökön Észak-Karolina állam fővárosában, Raleigh-ban tartott választási gyűlésén ismertette választási programjának első, gazdaságra vonatkozó ígéreteit. Bejelentette egy lakásépítési program tervét a lakhatási válság kezelésére, valamint 25 ezer dolláros egyszeri támogatást az első lakást vásárlók számára.

Az élelmiszerek további áremelkedésének megakadályozására intézkedéseket és szövetségi tilalmat ígért az "árfelhajtás" ellen, ami véleménye szerint bizonyos nagy cégek gyakorlata. A tervet Donald Trump republikánus elnökjelölt "kommunista jellegű" intézkedésként jellemezte.

Elemzők megjegyzik, hogy az árstabilitás érdekében tervezett válságintézkedés a válsághelyzet elismerése, ami rossz üzenet a hivatalban lévő adminisztráció alelnöke felől.

Több liberális közgazdász amiatt bírálta az elképzelést, hogy az árak befagyasztása idegen az amerikai gazdasági berendezkedéstől, és csak akkor lehet működőképes, ha a termelési lánc teljes egészében megtiltják az árak emelését.

Az Egyesült Államok polgárainak az elmúlt három és fél évben komoly inflációs hullámmal kellett megküzdeniük, ami nagymértékben érintette az energia, az üzemanyagok és az élelmiszerek árát. Az áremelkedés éves üteme, 2021 márciusa óta idén júliusban csökkent ismét 3 százalék alá. A héten közölt adat 2,9 százalékos éves inflációról szólt. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo