Meglepetés, a bankok nem tülekednek a Falusi CSOK forgalmazásáért

A Falusi CSOK 2024-től lényegesen nagyobb támogatási összeggel érhető el, miközben a jogosultsági feltételei sem szigorodtak. Így borítékolható a sikere, már csak azért is, mert jelenleg ez az egyetlen olyan otthonteremtési támogatás, amihez nem szükséges újabb gyereknek születnie a családban. Meglévő gyerekre ráadásul kortól függetlenül házasok, élettársak, sőt gyereküket egyedül nevelő szülők is igényelhetik. A Bankmonitor szakértői szerint ezért meglepő, hogy jelenleg mindössze három banknál igényelhető a konstrukció, ezek egyikénél ráadásul nem is minden célra.

A Bankmonitor szakértői szerint 2024 igazi nagy durranása lehet a jelentősen megemelt támogatási összegű Falusi CSOK, hiszen ez maradt az egyetlen olyan otthonteremtési támogatás, amihez nem szükséges újabb gyereknek születnie a családban.

Még gyerek sem kell a Falusi CSOK-hoz, ennek ellenére nincs tülekedés (Fotó: depositphotos)
Még gyerek sem kell a Falusi CSOK-hoz, ennek ellenére nincs tülekedés (Fotó: depositphotos)

(A Falusi CSOK tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakóingatlanok vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. A 2024-es településlista itt található meg.)

A Falusi CSOK-ot ráadásul meglévő gyerekre kortól függetlenül házasok, élettársak, sőt gyereküket egyedül nevelő szülők is igényelhetik, ám vállalt gyereknél továbbra is elvárás a házasság, valamint az, hogy a feleség ne töltse be a 41. életévét. További előny, hogy itt úgy emelkedett jelentősen a támogatási összeg, hogy közben nem szűkült a jogosultak köre. Ezen kívül továbbra is igényelhető mellé adó-visszatérítés: új építésű ingatlan vásárlása esetén az 5 százalékos áfát nem kell megfizetni, építkezésnél pedig a 27 százalékos áfa marad visszaigényelhető legfeljebb 5 millió forintig.

Emelkedett a támogatási összeg

2024-től a Falusi CSOK összege egy gyerekkel 1 millió forint, kettővel 4 millió forint, míg három gyerekkel 15 millió forint. Meglévő, akár korábban CSOK támogatással megvásárolt ingatlan korszerűsítésére is igényelhető, ebben az esetben gyerekszámtól függően 0,6 millió forint, 2 millió forint, illetve 7,5 millió forint támogatás járhat.

Nem változott, hogy amennyiben használt ingatlant vásárol a család, akkor a támogatási összeg legalább felét annak korszerűsítésére és/vagy bővítésére kell fordítani, ám újépítésű egylakásos lakóépület (családi ház) vásárlása vagy építése esetén a teljes összeg a vételárra mehet.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo