Meghirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázatát

A hazai és nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű magyar termékek előállításának ösztönzésére és piacra jutásának elősegítésére 2002-ben is meghirdetik a Magyar Termék Nagydíj pályázatot - közölte Kiss Károlyné, az Industord Bt. ügyvezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A kiírás szerint a pályázatokat június 14-ig kell beadni , a díjakat a nyerteseknek szeptember 11-én a Pannonproject nemzetközi üzletember-találkozó keretében adják át. A pályázaton sorozatgyártásra alkalmas Magyarországon gyártott késztermékekkel lehet részt venni a pályázatban kiírt témakörökben. A korábbi évekhez képest az idén az informatika is bekerült a témakörök közé.

A Magyar Termék Nagydíj pályázatra az elmúlt öt év alatt 39 cég 48 terméke kapott Magyar Termék Nagydíj elismerést, és több mint 100 pályázat elismerő oklevelet vehetett át. A pályázatok 95 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozások közül került ki, 3-4 százalékot a magyar kézműipar termékei tettek ki.

Cséfalvay Zoltán , a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a kiemelte, hogy a tárca támogatja a minőségbiztosítási rendszerek kiépítését. Magyarországon több mint 5.500 vállalatnak van ISO típusú minősítése. A Gazdasági Minisztérium tavaly 1.600 pályázónak 1.200 milliárd forint támogatást nyújtott a minőségbiztosítás kiépítéséhez.
A pályázat kiírói között az Industord Bt. mellett található a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Mehib Magyar Exporthitel Biztosító Rt., a Kermi Minőségellenőrző és Szolgáltató Kht. és az idén csatlakozott a kiírókhoz az Eximbank Magyar Export-import Bank Rt. Bánki Frigyes , az Eximbank vezérigazgatója elmondta, hogy az Eximbanknak már most is van olyan partnercége, amely korábban elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat. A vezérigazgató elmondta, hogy a nagydíjas termékek eddigi története azt mutatja, hogy a díjazott termékek egyre inkább kikerülnek az exportpiacra.
A Magyar Termék Nagydíj pályázatot támogatja a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH). Elter Zsolt , az ITDH regionális igazgatója kiemelte, hogy tevékenységükkel célzottan a magyar kis- és középvállalkozások felé fordulnak. A Magyar Termék Nagydíj pályázaton sikeresen szereplő termékek külföldi megjelentetését is elő kívánják segíteni.
Forrás: MTI

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo