Már októberben csomagolni kezdett a kormány

Brutális csomagokkal állított be a kormány októberben, amikor már kezdték pedzegetni, hogy 2012-ben már semmi sem lesz az IMF-megállapodásból. A Facebook a történelem első közösségi portáljaként átlépte az egymilliárd felhasználót, a hónap végén pedig még az órákat is vissza kellett állítanunk, így hivatalosan is kezdetét vette az ősz.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A forró és száraz szeptember után alig hozott hűvösebbet a hazai gazdasági életben és a közhangulatban az október. A kormány megfutotta a már-már hagyományosnak számító havi IMF-csörtéjét  – amikor már az is felvetődött, hogy elmarad az idei megállapodás –, ám ezen kívül is sokat tett az adminisztráció azért, hogy ne javuljon érdemben a közhangulat.

Októberben kezdődött a Matolcsy-féle csomagozás

Alig léptek életbe az október elsejei új szabályozások, amelyek több ezer kisvállalkozás életében okoztak változásokat, már a hónap elején huszárvágással betiltotta a kormányzat a nyerőgépeket. A szabályozás alapján pénznyerő automata októbertől már csak játékkaszinóban működtethető, máshol – így például vendéglátóhelyeken – nem üzemelhetnek játékgépek. A törvény a kihirdetését követő napon életbe lépett, a korábban kiadott engedélyek hatályukat vesztették. A kormány rendkívüli ülésén döntött a pénznyerő játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról. Lázár János államtitkár azt mondta: a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, másrészt „súlyos nemzetbiztonsági kockázatok” is felvetődtek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.

Matolcsy első csomagja...

Alig tértünk magunkhoz a nyerőgépek betiltása és ezzel egy egész szektor súlyos helyzetbe hozása után, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előállt az első Matolcsy-féle egyenlegjavító csomaggal – amiről akkor még azt hittük, hogy ez lesz a végső. A 397 milliárd forintos csomag, amellyel a kormány megpróbálta befoltozni a jövő évi költségvetésben meglévő, általa eddig valamiért nem látott lyukat, a növekedési kilátásokat is a realitásokhoz igazította. A csomagban szerepel többek között a pénztárgépek elektronikus bekötése a NAV-hoz, a készpénzfelvétel megadóztatása és a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése. Idén 134 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetési egyenleg, vagyis a hiánycél tartása érdekében.

A nemzetközi intézmények (EU, IMF) és az elemzők pozitívan fogadták Matolcsy György bejelentéseit, volt olyan londoni vélemény is, amely meglepően ortodoxnak értékelte a terveket. A forint szárnyalt, a magyar kockázati felárak idei mélypontjukra süllyedtek a piacokon. Itthon a jegybank üdvözölte a döntést, a szakszervezetek viszont felháborodásuknak adtak hangot.

... a folytatás, ami...

Átállítottuk az órákat
Minden év októberének utolsó vasárnapján – 2012 október 28-án – az órák hajnali 03:00 óráról 02:00 órára történő visszaállításával térünk át a normál – a köznyelvben télinek hívott – időszámításra. Ekkor a helyi idő visszaáll az időzóna csillagászati idejére. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. adatai alapján egy vidéki nagyváros éves villamosenergia-fogyasztását spórolhatta meg az ország a most záruló nyári időszámítással. A vasárnaptól alkalmazott normál időszámítás 2013 márciusának utolsó vasárnapjáig – március 31-ig – tart.
Ám mindez még nem volt elég: alig két hét múlva, október 17-én Matolcsy György újabb csomagot tett az asztalunkra. Ekkor közölték, hogy emelik az iparűzésiadó- és cafeteriaterheket, megadóztatják a föld alatti közművezetékeket, a duplájára növelik a tranzakciós adót, emellett a bankok – a kormány által is aláírt egyezség ellenére – jövőre is tovább fizethetik a teljes különadót. A mostani csomag összértéke 367 milliárd forint, így jövőre – a szűk két hete bejelentett 397 milliárddal együtt – már 764 milliárd forinttal emeli meg a kabinet a nyáron benyújtott jövő évi költségvetés bevételeit.

... befektetőbarát gazdaságpolitikát eredményez

Beindult a földtörvény vitája
Októberben elindult a mező-, és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat vitája az országgyűlésben. A törvényjavaslathoz a kormány már nem kíván módosító indítványokat benyújtani, de képviselői indítványok még lehetnek. Az új jogszabály elsődleges célja a dokumentumot az országgyűlésnek benyújtó Vidékfejlesztési Minisztérium indoklása szerint a magyar föld védelme, a bel- és külföldi spekulánsok és a zsebszerződésekben részt vevők kiszűrése, valamint a helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó magyar gazdák helyzetbe hozása. A jövőben csak természetes személyek szerezhetik meg a termőföld tulajdonjogát, kizárólag előzetes hatósági engedélyezés után.
A hónap végén már befektetőbarát gazdasági környezet megteremtéséről beszélt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki gazdasági fordulatot remél az elkövetkező évektől, mivel szerinte a bejelentett intézkedésekkel rendbejön az államháztartás. Azonban Kovács Árpád, a Költségvedtési Tanács elnöke szerint csak a csomag bevételeinek kétharmadával érdemes számolni, szakemberek szerint pedig az intézkedéscsokor rosszabb hatású, mint a Bokros-csomag volt.

A jövőben a befektetésekre és a gazdasági növekedés beindítására koncentrál a magyar gazdaságpolitika – mondta Matolcsy György az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a növekedést a stabil költségvetési és politikai helyzet alapozza meg. A következő évek gazdasági növekedés szempontjából perspektivikus területei között Matolcsy György az autóipart, az elektronikai, a zöld- és az egészségipart, az innovatív iparágakat, a szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, a logisztikát, a bionikát, a kreatív gazdaságot, valamint a turizmust említette.

Magyar exodus: elhúzunk, mint a vadlibák

A Matolcsy-csomagok pontos hatásait még mindig nem ismerjük, de az már biztos, hogy 2012-ben zuhantak a reálbérek, romlott az életszínvonal, és minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a magyar munkavállalók elvándorlása külföldre: óvatos becslések szerint is alig egy év alatt legalább százezren hagyták el az országot jobb élet reményében. Egyedül Ausztriában egy év alatt csaknem a duplájára nőtt a magyar munkavállalók száma.

Becslések szerint 2011-ben mintegy százezer magyar hagyta el az országot, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Ez rég nem látott magasságokba lökte az emigrációs statisztikákat. A 2008-as gazdasági válságot, majd a 2010-ben bekövetkezett kormányváltást – és részben az azóta folytatott unortodox gazdaságpolitika megjelenését – követően egyre nagyobb számban döntöttek úgy a magyar állampolgárok, hogy feladják itteni terveiket, és máshol próbálkoznak tovább.

Egymilliárd felhasználó a Facebookon
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója a saját Facebook profilján jelentette be október elején, hogy a közösségi oldal havi aktív felhasználóinak száma meghaladta az 1 milliárd főt. A Facebook az elmúlt 8 évben egyedülálló utat járt be. Indulásakor, 2004-ben csupán egyetemisták tartották egymással a kapcsolatot segítségével, mára viszont a világon minden hetedik ember használja a Facebookot. Ahogy az emberek, úgy a hirdetők is felfedezték maguknak a benne rejlő lehetőségeket. A felhasználói élmény fokozása mellett a folyamatos fejlesztések érintik a hirdetésekhez kapcsolódó termékeket is.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo