Már a bőrükön érzik a Brexitet a cégek

A legnagyobb brit vállalatok zöme már érzi a Brexit negatív következményeit, és nagy többségük az üzleti környezet további romlására számít a hétfőn közzétett legfrissebb felmérés szerint. A brit vállalati szektor kockázatvállalási hajlama csak a 2008-2009-es pénzügyi válság idején volt gyengébb, mint most.

Az Ipsos MORI közvélemény- és piackutató cég által a Financial Times című londoni üzleti napilap számára elvégzett vizsgálat az 500 legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 114-re terjedt ki. A reprezentatív mintában szereplő vállalatvezetők 58 százaléka mondta azt, hogy a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás eredménye máris negatív hatást gyakorol cégének üzletmenetére. (Elemzések szerint a startupok viszont jól járhatnak.)

Kép:Fotolia

A negatív hatásokról beszámoló cégvezetők elsősorban attól tartanak, hogy vállalatuk elveszíti versenyképességét az európai riválisokkal szemben, ha az Egyesült Királyságnak nem lesz hozzáférése az egységes EU-piachoz, és emiatt vámakadályok emelkednek az EU-gazdaságokba irányuló brit export elé. És valószínűleg így lesz, mert Theresa May brit miniszterelnök beszéde alapján kemény lesz Nagy-Britannia kiválása az Unióból.

A felmérésbe bevont nagyvállalati vezetők kétharmada számol azzal, hogy cégének üzleti környezete még tovább romlik a következő tizenkét hónapban, és mindössze 13 százalék reménykedik javulásban.

A magyar cégek is érezni fogják
Ha a britek kilépnek a vámunióból is, akkor a magyar gazdálkodókra vonatkozó vámszabályok is megváltoznak. Az RSM Hungary szakértőjének segítségével átnéztük, hogy mivel járhat ez a helyzet.
Az igazgatók fele nem bízik abban, hogy a brit kormánynak sikerül a brit vállalati szektor számára a lehetséges legjobb megállapodást elérnie az EU-val folytatandó kilépési tárgyalásokon, és a megkérdezett nagyvállalati vezetők tíz százaléka azt tervezi, hogy cégét más országba telepíti át. Az utóbbi időszakban más hasonló felmérések is a brit vállalati szektor borúlátását jelezték.

A Deloitte üzleti tanácsadó cég legutóbbi negyedéves vizsgálatában 119 brit nagyvállalat pénzügyi igazgatóit kérdezte arról, hogy véleményük szerint milyen hatással lesz vállalatuk működésére Nagy-Britannia kilépése az EU-ból. A válaszadók 27 százaléka cége 2017-es kilátásait még kedvezően ítélte meg, 66 százalékuk azonban attól tart, hogy a brit EU-tagság megszűnése hosszabb időtávlatban már negatív hatást gyakorol vállalatának üzleti környezetére. A vizsgálatba bevont pénzügyi vezetőknek csak a 21 százaléka mondta azt, hogy a mostani időszakot megfelelőnek tartja nagyobb vállalatgazdasági kockázatok vállalására.

Ez messze a hosszabb távú átlag alatti arány: a Deloitte kimutatása szerint a brit vállalati szektor kockázatvállalási hajlama csak a 2008-2009-es pénzügyi válság idején volt gyengébb, mint most. A Deloitte a vállalatvezetőket megkérte arra is, hogy egy nullától 100-ig terjedő skálán jelöljék be, mekkora kockázatnak tartják a Brexitet. A brit EU-tagság megszűnésének átlagos kockázati értékelése 62 volt, messze a legmagasabb az összes választható kockázati tényező közül.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo