A Duna House saját, 2026 első félévi budapesti tranzakciós adatai szerint egy eladott lakás átlagosan 76,2 millió forintért kelt el. A lakások átlagos alapterülete 56 négyzetméter volt, az átlagos négyzetméterár pedig 1,38 millió forint. A tégla lakásoknál ez az érték 1,42 millió forint, panelnál 1,2 millió forint. Vidéken ezzel szemben átlagosan 835 ezer forintot kértek egy négyzetméterért, ami jól mutatja, mekkora még mindig a főváros és a vidék közötti árolló.
Az autópiacon inkább árstabilizáció, egyes szegmensekben árcsökkenés volt jellemző az elmúlt hónapokban. Egy népszerű középkategóriás új autó alapára a tavalyi 10-11 millió forintról 9-10 millió forintra csökkent, miután több márka is levitte forintárait az erősödő forint miatt. A kisebb crossover modellek 8-8,6 millió forint környékén állnak, a legolcsóbb új autó pedig 5,7 millió forintból elérhető. A használt autók kínálati átlagára 5,5 millió forint volt idén júliusban, alig egy százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
„Az autópiacon idén szinte egyedülálló helyzet állt elő. Több márka is csökkentette a forintárait az erős forint miatt, a lakáspiacon viszont ehhez hasonló korrekcióra nem került sor. Ez tovább szélesítette azt a szakadékot, ami már évek óta tart a két vagyontárgy értéke között” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A KSH adatai szerint a lakásárak országos szinten 2015 óta nominálisan mintegy négyszeresükre, reálértéken pedig több mint kétszeresükre nőttek. Ez az emelkedés jóval meghaladja az autók drágulását, amely a legnépszerűbb modelleknél ugyanebben az időszakban körülbelül a duplájára rúgott. A budapesti használt lakáspiacon 2026 első negyedévében a KSH szerint még mindig 7-9 százalékkal magasabbak voltak az árak, mint egy évvel korábban, miközben az autópiacon több modellnél is áresés történt.