MalévExpressz regionális járatokra

A MalévExpressz az elképzelések szerint olyan leányvállalat lesz, amelyik a Malév 100 százalékos tulajdonában kezdené meg tevékenységét, reginális járatok indításával. A későbbiekben azonban pénzügyi befektető bevonását tervezik a vállalkozásba - mondta Kárpáti Zoltán, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Az elképzelések szerint a regionális légitársaság június végén, július elején indíthatná először 2 darab, 50 személyes Jet-jét. A kiválasztott célállomások között szerepel Bologna, Velence, Temesvár, Belgrád és Odessza. Igény szerint 2003-2004-ben a géppark bővítését és Marosvásárhely, valamint Szkopje bekapcsolását is tervezik a regionális hálózatba.
Bár a leányvállalat alapításának finanszírozásáról már döntöttek, sőt a tárgyalásokat is megkezdték a bankokkal, a részletek ismertetését a vezérigazgató-helyettes még korainak tartotta. Hozzátette, hogy a választások előtt a tulajdonos ÁPV Rt. további tőkejuttatása sincs napirenden.
A Malév terveiből kiderül, hogy a két repülőgép a leányvállalat tulajdonában lesz, így az üzemeltetés költségei a vállalkozást terhelik. A gépek Malév kóddal közlekednek majd és a kereskedelmi jogokat az anyacég birtokolja.
"Az önálló társasági formának köszönhetően a leányvállalat működését nem terhelik a légitársaság magas általános költségei, így reményeink szerint a leányvállalat már tevékenységének első éve végén pozitív eredményt ér el," hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
"A legkedvezőbb indulási időpont az eredetileg tervezett március vége, április eleje lett volna, ám az igazgatóság, illetve a tulajdonos csak a közelmúltban fogadta el a regionális terjeszkedés tervét," mondta Kárpáti Zoltán, hozzátéve, hogy a gépek fogadására és karbantartására is fel kell készülniük. A Malév néhány éven belül Kelet-Közép-Európa meghatározó légitársaságává kíván válni. A közelmúltban a KLM-mel és a NorthWest-tel kötött megállapodásra utalva hozzátette, hogy a szövetségi rendszerben a regionális jelenlét erősítése biztosítja a Malév vonzerejét a szövetségesek számára.
Forrás: MTI

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo