Majdnem Európa csúcsára tört a magyar lakáspiac

Európában csak Luxemburg előzte meg Magyarországot a lakáspiaci tranzakciók számának növekedésében 2024 harmadik negyedévében – derül ki az Eurostat adataiból, melyet az OTP Ingatlanpont dolgozott fel. Vagyis nemcsak magyar szemmel érezhető a pezsgés, hanem a kontinens egészén is jellemző volt a piac bővülése.

A tavalyi harmadik negyedévben a vizsgált 14 országból kilencben élénkült a lakáspiac, öt európai országban viszont visszaesés volt tapasztalható – állapította meg az Eurostat jelentése. Magyarország az előbbi körbe tartozott, sőt az éves alapon mért 23 százalék-os növekedést csak Luxemburg lakáspiaca tudta felülmúlni (46,3 százalék). A dobogó harmadik fokára pedig Portugália került fel.

Pörög az ingatlanpiac
Pörög az ingatlanpiac
Fotó: Depositphotos

Ha 2024 első kilenc hónapját nézzük, akkor egyértelműen látszik, hogy nagyon erősen indult az év a magyar piacon, az első negyedévben Ciprus mögött a második helyen voltunk a tranzakciószám bővülését illetően, 26,8 százalék-os növekedéssel, majd ez a második negyedévben még fokozódott, a 30 százalék-os magyar piacbővülés egész Európában a legmagasabb volt. Onnan aztán egy kis lassulás jött, de még július és szeptember között is a kontinens élmezőnyében volt a növekedés.

A számok természetesen alátámasztják az Eurostatnak adatot szolgáltató KSH nemrég megjelent statisztikáit, melyek az első félév erőteljes piacbővülése után valamelyest lassulást mutattak a harmadik negyedévben. Az Eurostat adatai szerint negyedéves összevetésben 3,1 százalék-kal csökkent a tranzakciószám a kiugró nyár eleji időszakhoz képest, ez a középmezőnybe tartozott Európában.

A harmadik negyedévben a szlovén lakáspiac produkálta a legrosszabb adatokat, ott 28,4 százalék-kal esett vissza a forgalom az egy évvel korábbihoz képest. Írországban majdnem 15 százalék-os volt a csökkenés, mellettük a finn, a francia és a dán piac mutatott lassulást éves alapon.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo