A kormányfő ismertette az Európa Terv elemeit, és egyben néhány fontos tervezett intézkedést is kiemelt. Ezek közé tartozik, hogy 2004. május elsejétől, Magyarország uniós tagsága kezdetétől minden állami múzeum ingyenesen lesz látogatható. Az egészég évtizedének programja 25 mentőállomás felújításával kezdődik, 150 új mentőautó kerül forgalomba, 2 milliárd forintot jut az orvosi műszerek cseréjére.
Az oktatásban továbbra is az esélyteremtés a kormány célja: szeptembertől az óvodákban minden rászoruló gyermeknek ingyenes az étkezés, és a korábbi ígéretnek megfelelően többszázezer iskolás rövidesen nem fizet a tankönyvekért.
A gazdaságról beszélve a miniszterelnök úgy fogalmazott: két évvel ezelőtt a magyar gazdaságpolitika irányt vétett. A jelenlegi kormányzat idején célja a kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődés. Ezért a kabinet márciustól 150 milliárd forintos fejlesztési hitelprogramot indít. A hosszú távú, akár 15 évre szóló hitelt igen kedvező kamatozással vehetik majd fel a magyar vállalatok. A hitelprogram részeként negyvenmilliárd forint kizárólag a magyar kisvállalkozások kedvezményes hitelezését szolgálja – jelentette be Medgyessy Péter. A májustól induló tőkeprogram további 40 milliárdos segítséget nyújt a vállalkozásoknak.
A mezőgazdaságban az Európa Terv részeként az idén elindul a 25 milliárd forintos középlejáratú adósságátvállalási program. A tavasszal kezdődő autópálya-program eredményeképp M3-as 2004-re Görbeházáig, 2006-ig pedig Nyíregyházáig épül meg, az M35-ösön Debrecenig lehet majd eljutni – ígérte a kormányfő.
Medgyessy Péter világossá tette: a kormány elkötelezett a közpénzek felhasználásának szabályozása és átláthatósága mellett. Ezért holnap a Parlamentben megkezdődik a kormány által beterjesztett törvénycsomag tárgyalása a közpénzek felhasználásáról. A miniszterelnök szigort és következetességet vár el az elmúlt évekre vonatkozó ügyek vizsgálatakor is, és nem tűr politikai részrehajlást az eljárásokban.
Magyarország külpolitikájáról szólva a kormányfő a román-magyar kapcsolatokra utalva kijelentette: az első lépések megtétele helyes volt, hiszen az ilyen magatartás szolgálja a legjobban a határontúli magyarság ügyét. Másutt, az Európai Unióval kapcsolatban pedig azt mondta: az Európai Unió korántsem tökéletes. Olyan, mint a demokrácia maga. Sok baja van, de jobbat még nem találtak ki. A miniszterelnök úgy vélte: a békére csak akkor van esély, ha Amerika és Európa összefog - az együttműködésnek a külpolitikában sincs alternatívája.
Medgyessy Péter beszédében többször visszatért a társadalmi béke fontosságára is. Úgy fogalmazott: nincs két Magyarország, sikerekkel vagy kudarcokkal - de csak egy nemzet létezik.
Forrás: MeH sajtóiroda
Kapcsolódó anyag (Word formátum)
Magyarország Európa-terve (a miniszterelnök február 11-i beszéde)
A kormány a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a gazdaság területén elindítja a modern magyar jövő megteremtésének 10 pontos Európa Tervét – jelentette be Medgyessy Péter a köztársaságról tartott beszédében. A miniszterelnök a Parlament február 11-i, délelőtti plenáris ülésén elmondott értékelésében úgy fogalmazott: a jóléti rendszerváltás programjának feladata, hogy az esélyteremtéssel fokozatosan csökkentse a társadalomban és az emberek jövedelmi viszonyaiban, életkörülményeiben keletkezett méltatlan különbségeket.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.