Magyarok százezreit késztette lépésre az infláció és egy új sarc  

Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény - írja elemzésében a Bank360.hu

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy-két hónapon belül akár az is megtörténhet, hogy több pénzt tart majd a lakossági állampapírban, mint a bankszámláin. Erre még akkor is jó esély lenne, ha a bankoknak nem kellene küldeni az ősz folyamán kötelező tájékoztató levelet az ügyfeleiknek arról, mennyivel jobban jártak volna, ha a nulla közeli kamatozású lekötetlen betét helyett állampapírba tették volna a megtakarításukat. 

Minden jobb a bankbetétnél

Van persze most is néhány 10 százalék fölötti lekötött betéti ajánlat egyes bankoknál, és a privátbanki ügyfelek egy része feltehetően hozzáférhet a jelenleg 15 százalékos egynapos jegybanki betéthez is, de kamatadó és a szochó miatt most már ezek kamatából összesen 28 százalékot le kell adni az államnak, ami erősen csökkenti a megtakarítások vonzerejét. A bankbetétekből épp ezért a lakosság több mint 820 milliárd forintot vont ki az első félévben.

A 16 százalékról induló, majd folyamatosan csökkenő kamatozású Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) ezzel szemben nagyot ment. Elsősorban ennek a kötvénynek köszönhető, hogy a háztartások fél év alatt több mint 1400 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek állampapírokba. A befektetési alapok is elképesztően sok pénzt vonzottak. Januártól június végéig csaknem 1080 milliárd forintnyi háztartási megtakarítás került az alapokba, vélhetően a szocho bevezetése is hozzájárult ahhoz, hogy június különösen erős hónap volt 325,8 milliárd forintos friss lakossági beáramlással. A háztartások befektetési alapokban lévő megtakarításainak értéke a félév végére átlépte a 7220 milliárd forintot, ami történelmi rekord.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo