Látványos növekedés indult el a budapesti újlakás-piacon

Éves alapon az új kínálat 90 százalékkal, a forgalom pedig bő kétszeresére bővült – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.

A 2023-as zuhanás után, azzal összevetve idén egyértelműen élénk a budapesti újlakás-piac. A legnagyobb fejlesztők szinte mindegyike már az első hónapokban új projekttel, vagy projekt-ütemmel lépett piacra, s számtalan kisebb társasházi beruházás is indult városszerte. A növekvő kínálat alapja az ugyancsak élénkülő kereslet.

Bő kétszeres forgalomnövekedés a budapesti újlakás-piacon
Bő kétszeres forgalomnövekedés a budapesti újlakás-piacon
Fotó: Depositphotos

Az ismét emelkedő reálbérek, az alacsonyabb infláció, a mentális limit közelébe csökkenő lakáshitel-kamatok, illetve az állampapírok visszaeső hozama – és az ezekhez kapcsolódó aktuális (kamat)kifizetések – mind a kereslet élénkülését hozzák. A befektetési célú vásárlók növekvő száma és aránya is érezhetővé vált idén. Mindez pedig a fő piaci mutatókban is leképeződik.

„Az idei első hat hónapban 97 új, kétlakásosnál nagyobb projekt értékesítése indult el Budapesten, amelyek keretében mintegy 3 ezer lakás épül. Ez az előző fél évhez képest 60 százalékos, a tavalyi első fél évvel összevetve közel 90 százalékos bővülést jelent. A fő keresleti indikátor, az eladott új társasházi lakások száma adatbázisunk szerint, idén június végéig 3500 volt, ami a megelőző fél évhez képest két és félszeres, 2023 első fél évéhez képest bő kétszeres növekedés. Ilyen magas értékesítési volument utoljára két éve, a Zöld Otthon Program vonzó hitelkonstrukciója által pörgetett időszakban láthattunk” – összegezi a fő indikátorokat Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo