László Csaba gyorsítaná az euró bevezetését

Magyarország gazdaságpolitikája jelenleg egyebek között az euró-csatlakozás előkészítésére, a folyamat felgyorsítására irányul, s a kormány úgy ítéli meg, hogy a csatlakozásra jóval előbb sor kerül majd, mint korában tervezték - mondta László Csaba pénzügyminiszter kedden Bécsben.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Euromoney című folyóirat 8. Közép-kelet-európai Beruházási Fórumán a magyar pénzügyminiszter elmondta: a forint árfolyamának ingadozása igen nagy tehertételt jelent a gazdaság számára, s hétfőn például a forint elérte az árfolyamsáv legszélső pontját. Ez a fő oka annak, hogy a gazdaság siettetné az euróövezethez való csatlakozást. A makrogazdaságban ugyanakkor szolid gazdálkodásra van szükség. László Csaba úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság felkészült, a folyamatot gyorsítani kell, s a következő 6-8 hónapban dönteni kell a csatlakozás tervezett időpontjáról. Mindenesetre a 2004-es költségvetés már az ezzel összefüggő szempontok, vagyis a maastrichti kritériumok figyelembe vételével készül - mondta a miniszter, s a mintegy 1000 európai bankár és üzletember előtt szólt még a kormány privatizációs elképzeléseiről.
László Csaba mellett Szerbia, Litvánia, Csehország, Bulgária és Horvátország gazdasági és pénzügyminiszterei, illetve azok helyettesei foglaltak helyet a pódiumon, s számoltak be országuk gazdasági kilátásairól.
A szerdáig tartó bécsi tanácskozáson részt vesz Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint Surányi György, az IntesaBCI - a legnagyobb olasz bankcsoport - közép- és kelet-európai regionális igazgatója is.
Forrás: MTI

A témához kapcsolódóan:

Békesi az euró bevezetéséről

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo