Lakóparkok épülnek a barna zóna helyére

Luxuslakások nem, igényes lakóparki lakások azonban szép számban épülnek Dél-Buda gyors ütemben felértékelődő térségében. A körülbelül 4 ezer új, két-három éven belül elkészülő lakás a XI. kerületben azt is jelenti, hogy a városrész megszűnik ipari övezetnek lenni. Az ugyancsak épülő Savoya Park létrehozói 1,5 milliárd forintnyi beruházással járulnak hozzá a dél-budai közlekedési feltételek javításához.

Elérheti a négyezret az Albertfalva térségében felépülő új lakások száma, s ezzel megteremtődik a térség panel lakótelepeiben élők egy részének minőségi otthonváltásához a praktikus feltétel. Lakos Imre, a XI. kerület alpolgármestere a többi között ezt a „vándorlást” tekinti fontos körülménynek, illetve azt, hogy a felszabaduló lakások is valós, fizetőképes keresletet lesznek képesek kielégíteni. A városrész népességfogyása pedig végre megállhat, az 1990-ben még 180 ezres kerület jelenleg 140 ezer embernek az otthona. A dél-budai lakóparkok építése a számítások szerint 10 százalékos lakosságbővülést eredményezhet. Az alpolgármester a december 3-i tájékoztatóján olyan – a helyhatóság gazdálkodása szempontjából csöppet sem mellékes – körülményre is felhívta a figyelmet, hogy a térség óvodáit, iskoláit vélhetően nem kell majd bezárni, összevonni a mindeddig csökken, ám ezek után ismét gyarapodó gyermekszám miatt.

Az alpolgármester ugyan nem nevezte meg a lakásépítésben érdekelt üzleti vállalkozásokat, de azt kifejtette: a kerületben igen nagy számban található lakótelepieknél garantáltan jobb minőségű, igényes otthonok sokaságát építik fel két-három éven belül, ugyanakkor sehol sem készülnek a főváros budai oldalán amúgy jellemző luxus lakások. A Lágymányosi hírdtól délre, a Budafoki és a Szerémi út térségében valóságos iparváros volt és van, ám a cégek jelentős része kitelepült, illetve kitelepül Budapestről. A fővárosi és a helyi önkormányzat ezt az úgynevezett barna övezetet kívánja fokozatosan megszüntetni, a 4 ezer lakást jelentő lakóparkok e programnak képezik szerves részét. A térség közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése hasonlóan aktuális és már megkezdett projektje részben az önkormányzatnak, részben az albertfalvai térségben már épülő Savoya Park beruházóinak. Ez utóbbit megvalósító francia tulajdonú cég, a GRC Hungária Kft. körülbelül 1,5 milliárd forintot fordít a térség főközlekedési útjainak korszerűsítésére, szélesítésére, illetve a tömegközlekedés javítására. Alain Danan, a GRC Hungária Kft ügyvezető igazgatója – a XI. kerület alpolgármesterével közösen tartott tájékoztatóján – elmondta: cégüket is meglepte, hogy alig pár hónap alatt az Auchan és az OBI mellett a kereskedelmi és szolgáltató helyiségeknek csaknem háromnegyedére már jelentkezett bérlő cég. Ez azt jelenti, hogy az üzleti szféra jócskán számol a magyar gazdaság mainál erőteljesebb növekedésével, a fizetőképes kereslet tartós bővülésével, s azzal, hogy még ma sem telített a főváros és térsége modern kereskedelmi létesítményekkel.

Az alpolgármester sok tekintetben a Váci út környékén végbe menő fejlődéshez hasonlítja a XI. kerület déli részének átalakulását. A lakásépítők, a kereskedelmi és szolgáltató szektor beruházói ugyanis szem előtt tartják az Albertfalva és Csepel között építendő hidat, amelynek majdani lététől a térség gazdasági felértékelődését várják. Kelenföld és Albertfalva helyhatósága a 6-os főközlekedési országutat, mely a Lágymányosi hídtól itt még Szerémi út néven vezet ki a városból, már most úgy korszerűsítik, hogy adottak legyenek a közlekedési kapcsolatok a remélt új hídhoz is.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo